önkormányzat

2020.10.06. 10:30

Megváltoztatták döntésüket a tamási képviselők

Brunner Mónika

Fotó: Mártonfai Dénes (archív)

A tamási képviselő-testület múlt szerdán tartotta rendes ülését a városháza dísztermében. Porga Ferenc polgármester lapunknak elmondta, a napirendi javaslatok közül a legfontosabb a Zrínyi utcai parkoló és sétánnyal kapcsolatos döntéshozatal volt.

– Már korábban elhatároztuk, hogy a városközponti, leromlott állapotú területet felújítjuk. Mindezt három ütemben terveztük, ám a testületi ülésünkön végül arról döntöttünk, hogy a szükséges munkálatokat egy ütemben végeztetjük el – mondta a polgármester. Hozzátette, remélik, hogy már az idén ősszel megvalósul a beruházás, és egy megújult, modernebb, jelenlegi funkcióját is megőrző városrésszel, közterülettel gyarapodik Tamási. A hely részben járda- és parkolóterület, ahol a munkálatok során a csapadékvíz-elvezetési problémákat is megoldják.

A képviselők testületi ülésükön a járvány idejére a szociális feladatellátást is kiterjesztették. Ahogy tavasszal, ismét megállapodást kötöttek a Tamási és Környéke Szociális Központtal, hogy az önkormányzat látja el a rászorulókat: a hatvanöt év felettieket, a hatósági és önkéntes karanténban lévőket, és a fogyatékkal élőket amennyiben ezt igénylik.

A szolgáltatások körébe beletartozik a napi egyszeri meleg étel kiszállítása, a bevásárlás, a gyógyszerkiváltás, a postai ügyintézés. Az ismételt megállapodás megkötésére azért is került sor, mert a szociális központnak nem az önkormányzat, hanem a DÁM társulás a fenntartója. – A hatvanöt év felettiek részéről kisebb az igény, mint tavasszal, de azért jó néhányuknak szükségük van az ellátásra – tette hozzá a polgármester. Ismertette, az ülésen arról is döntöttek, hogy önkormányzati ingatlant bocsátanak járványügyi mintavételezési pont kialakítására.

– Ezt ebben a helyzetben a kötelességünknek éreztük, hogy segítsük az egészségügyi szervek munkáját, és a volt Tüdőgondozó épülete pedig éppen megfelelő erre a célra – mondta.

A képviselők emellett arról is szavaztak, hogy a város egy másik ingatlanát az állam részére bocsátják azért, hogy ott tanuszoda létesülhessen. Abban bíznak, hogy hamarosan az ezzel kapcsolatos beruházás el is tud indulni.

Borítóképünkön Porga Ferenc

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában