sörfőzdék napja

2020.10.13. 18:10

Sok érdeklődő és fergeteges hangulat Dombóváron

Varga Szilvia

Első alkalommal hirdették meg a Nyitott Főzdék Napját országos szinten. E kezdeményezéssel a koronavírus miatt nehéz helyzetbe jutott sörfőzdéknek akartak segíteni a szervezők. A huszonhét résztvevőből a Dél-Dunántúli régióban Mecseknádasd, Magyarhertelend, Kaposvár és Dombóvár egy-egy sörfőzdéje nevezett a programra. Dombóváron az 1993 óta családi vállalkozásban működtetett ismert Kissler Sörfőzde nyitotta meg kapuit az érdeklődők előtt.

A szombati rendezvényük délután kettő órakor kezdődött. Főzdelátogatás keretében avatták be a kulisszatitkokba az érdeklődőket. Pintér Szilárd polgármester is végigjárta a munkafolyamat különböző állomásait. Kiderült, hogy dombóvári bevizsgált víz az egyik alapanyag. Az őrölt maláta aránya – világos, karamell, festő – attól függ, hogy világos vagy barna sört készítenek. Kevés komló és élesztő hozzáadásával készül el az alsóerjedésű sör. Nagyon kedveltek a gyümölcsös ízesítéssel készülő sörfajták, a hölgyek inkább az édesebb málnás-gyömbéres ízűt kedvelik, a férfiak szívesebben fogyasztják a keserűbb, barna söröket.

A nap folyamán több helyi árus is kínálta portékáit. Illatos méz, kézműves termékek, kürtöskalács és sajtok közül válogathattak a vendégek. A legnépszerűbb a barna sörben pirított kolbásszal töltött Holló dog elnevezésű étel volt, de a választék között volt csülök, lepények és egyéb finomságok.

Minden korosztályra gondoltak a szervezők, hiszen különböző szabadtéri játékokkal és helyi fellépőkkel szórakoztatták a nagyszámú, érdeklődő közönséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában