fényár

2020.12.01. 20:00

Díszvilágítás is jelzi az ünnep közeledtét

Közeledik a karácsony, ezt pedig a köztereken és magánházaknál felgyulladó díszvilágítás is jelzi. Ez az egyike azon kevés dolgoknak, amelyeket a járványhelyzet nem írt felül.

Munkatársainktól

Fotó: Mártonfai Dénes

Felállították, feldíszítették a több mint tíz méter magas fenyőfát Szekszárdon, a Béla király téren. Katz Zoltánné városi főkertésztől tudjuk, hogy a szép fa Szekszárdon a Kertész utcában nőtt, az ottani lakó karácsonyi ajándéka ez a városnak. A közelgő ünnep jegyében adventi koszorú is került a Béla térre, a kör alakú szökőkutat veszi most körül, és a Garay téren is hirdeti az ünnep közeledtét a kútkávát szegélyező adventi koszorú.

A városháza ablakaiba adventi naptár került. A díszterem négy ablakát úgy díszítették fel, hogy az jelzi advent múlását, Karácsony közeledtét. Vasárnap meggyulladt az első ablakban a gyertyafény, s ahogy múlik az idő, vasárnaponként gyulladnak a fények egy-egy újabb ablakban.

Áll a Béla király téren a hagyományos Betlehem. A Törő György faragta betlehemi pásztorok, három királyok köszöntik a jászolban fekvő kisdedet.

A sétáló utca fáit fényfüzérek díszítik, s bár most a vírus okozta kimenési tilalom miatt esténként csak rövid ideig gyönyörködhettünk ezekben, jelzik, hogy közeledik a Karácsony.

Simontornyán már kialakult szokásai vannak az adventi gyertyagyújtásnak. A négy vasárnapon az óvodások, az általános iskolások, a nyugdíjasok és a kórusok készítenek az adott gyertya meggyújtásához egy kis műsort, illetve természetesen ők is lobbantják lángra a gyertyákat. – A Covid miatt az idén ezen változtatnunk kell, az ünnepségek elmaradnak – jegyezte meg a polgármester, Torma József. A csoportok most is készülnek műsorral, melyet közönség nélkül a helyi televízió rögzít külön-külön. A négy műsor vasárnaponként kerül adásba, amelyet a helyi televízióban és az interneten lehet majd megtekinteni.

Hangulatos

Pakson is, mint mindenhol elmarad az adventi vásár, viszont az ünnepi hangulatról idén is gondoskodik a város. A díszkivilágítások elhelyezését a szakemberek már elkezdték, ezeket a megszokott helyen láthatják. A városházán megtekinthetők a betlehemi díszek és az adventi koszorú. Emellett újdonságra is számíthatnak: az Atom téren két világító díszt – egymásba fonódó gömböket, hóemberfigurát – helyeznek ki. Fenyőfát nem vágnak ki azért, hogy karácsonyfát állítsanak a téren, így ahelyett másféle díszek fogják szépíteni a várost.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában