Hétszáz kiló kenyér kellett a falak megtisztításához

Kenyér a templomban. Ezúttal nem Krisztus testéről van szó, hanem hétszáz kiló fehér kenyérről, melynek belét a restaurátorok, a falfelületek tisztítására használták. Ki hitte volna, hogy erre a célra ez a legalkalmasabb anyag?

Végéhez közeledik a belvárosi katolikus templom felújítása. A munkát februárban kezdte Mauks Zoltán és kolléganője Éliás-Mezey Erzsébet. A befejezési határidő november 30. Az állványbontás átnyúlhat december elejére. Szakaszosan, négy ütemben végezték el a feladatot: négyszer építették fel, s eddig háromszor bontották le, s vitték odébb az állványzatot, hogy elérjék a tizenkilenc méter magas mennyezetet. Oldalfalakkal, párkányzattal, ki-beugrásokkal együtt összesen mintegy 4230 négyzetméternyi festett felületen dolgoztak.

Elsősorban tisztítást végeztünk – mondja Mauks Zoltán –, s ahol kellett, kisebb javításokat. A klasszikus res­taurátori munkára, a felszín alatti festett rétegek kutatására nem terjedt ki a megbízás. Viszont el kellett tüntetni a még meglévő kisebb repedéseket, és a már szigetelő, védőanyaggal kitöltött nagyobbaknál a „hegeket”.

Az épületen 2015-ben statikai megerősítést végeztek, mert egyes falszakaszok süllyedtek, és repedések jelentek meg a mennyezeten. Most mindent rendbe hoztunk, korrigáltuk a festményeknél, a hézagok miatti kisebb elcsúszásokat is. Egységes, esztétikus belső kép fogadja az érkezőt.

A műemlékvédelem, a res­taurálás is olyan szakterület, amelyet egyes kormányzati ciklusokban menedzselnek, máskor mellőznek. Vagy van rá pénz, vagy nincs, holott a településképi szempontból fontos épületek karbantartását rendszeresen kellene elvégezni. A templombelsők kenyérbeles végigradírozására 30-40 évente lenne szükség. Akkor is, ha ma már nem a falakat bekormozó gyertyavilágítás mellett tartják az istentiszteleteket.

A szekszárdi templomban most a főoltárnál, a liturgikus térben folyik a munka. Az utolsó simításokat, javításokat végzi Mauks Zoltán a mennyezeti freskón. Tapasztalt szakember, s nem csak ehhez a mesterséghez ért. Először szakácsnak tanultam, csak később lettem restaurátor. A feleségem is szakmabeli, ő hamarabb végzett, én még főiskolás voltam, amikor megtudtuk, hogy Pécsen üres az egyházmegyei restaurátor-műhely. Cserháti József püspök úr idejében, nem sokkal a rendszerváltás előtt felvettek bennünket.

Később vállalkozást indítottunk. Mivel Pécsen élünk, a legtöbb munkát ezen a környéken végezzük azóta is, de esetenként messzebbre is elmegyünk. Szombathelyen például a farestaurátorokkal együttműködve újítottuk fel a Szent Márton-templom főoltárát és szószékét. A feleségem most a pécsi székesegyház déli hajójában dolgozik, én meg itt, Szekszárdon. Általában együtt vállaljuk a munkákat. A következő is ilyen lesz, a pécsi régészeti múzeum felújításánál kapunk feladatot.

Szakácsból lett restaurátor

Mauks Zoltán 1959-ben született Budapesten. Vendéglátóipari szakiskolát, majd vendéglátóipari szakközépiskolát végzett. Eredeti szakmája szakács, 1980-ban érettségizett. De még ekkor nem találta meg a helyét. Útkeresése során az Országos Műemlék Felügyelőséghez került segédrestaurátornak. Főleg falkép-restaurálással és kutatással – a korábbi, a felszín alatti festett rétegek vizsgálatával foglalkozott vidéki templomokban, kastélyokban. Közben elvégezte a Képzőművészeti Főiskolát. Festő-restaurátori diplomáját 1990-ben kapta meg. Felesége is res­taurátor. Pécsen élnek, négy gyermekük van, kettő művészeti, kettő egészségügyi végzettségű. Többnyire Baranya és Tolna megyében dolgoznak.

Borítóképünk: Mauks Zoltán az utolsó simításokat végzi az egyik freskón