tanácsnoki megbízás

2021.01.06. 16:15

Együtt kell építeni Szekszárd jövőjét

Szepesi László

20210104 Szekszárd Ács Rezső Szekszárd polgármester átadja Zaják Rita képviselőnek a megbízó levelét sajtótájékoztató keretén belül. Fotó: Mártonfai Dénes MD Tolnai Népújság

Fotó: Mártonfai Dénes

Rendkívüli sajtótájékoztatón adta át ma délelőtt Ács Rezső, Szekszárd polgármestere a tanácsnoki megbízólevelet Zaják Rita képviselő asszonynak, a szekszárdi közgyűlés Szociális, Egészségügyi, Környezeti és Fenntarthatósági Bizottsága elnökének.

A polgármester elmondta, az Éljen Szekszárd frakcióhoz tartozó képviselő asszonyt tavaly decemberben kérte fel tanácsnoknak, aki a felkérést elfogadta, s azóta már sok fontos munkát végzett. Ennek eredménye, hogy a hallatlanul rövid határidő ellenére is sikerült az Allende és Alisca utca közötti zöld területen felépülő orvosi rendelő pályázatát beadni, így lehetővé válik annak megépítése. Emellett aktívan részt vett a karácsony előtti ajándékosztásban, amellyel örömtelibbé tették sok idős szekszárdi ünnepét.

Megemlítette, hogy az év vége előtt egymilliárd forint támogatást kapott a város, és szeretné, ha Zaják Rita, mint tanácsnok, segítene ennek szociális területen felhasználandó részét hasznosan elkölteni. Emellett kéri, dolgozzon tovább, hogy a megpályázott orvosi rendelő, s később egy másik hasonló a Szőlőhegyen is, felépüljön.

Zaják Rita elmondta, mint minden képviselőtársának, úgy neki is az a célja, feladata, hogy a város fejlődjön, s ezért a frakciók közt húzódó árkot kell betemetni. Bár ő az Éljen Szekszárd frakció tagja, így nincs ugyan a polgármesterrel és a Fidesz-KDNP frakcióval politikailag egy platformon, de a városért teljes erővel, egy irányban, együtt kell haladni.

A polgármester megemlítette, hogy a járvány leküzdése érdekében esetleg a város is vásárolna vakcinát. Ezzel kapcsolatban a tanácsnok asszony kifejtette, azt a szekszárdi pedagógusok érdekében is kellene felhasználni, hogy ne sokára, a hatodik, hetedik csoportban, hanem hamarabb, a szociális intézményekben dolgozókkal egy időben kapják meg a védettséget.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában