a biztonság az első

2021.01.14. 11:30

Földrengés okozta károk miatt zárták be a Barátok templomát

A horvátországi földrengések hatására a dunaföldvári templom stukkói megrepedtek, a mélybe zuhantak. Személyi sérülés nem történt. A károk felmérése és elhárítása remélhetőleg hamarosan megkezdődik.

Balogh Tamás/DUOL.hu

Forrás: Dunaújvárosi Hírlap

Fotó: Balogh Tamás

A váratlanul kialakult balesetveszélyes helyzetben a jó megoldást Szabó Oszkár, Dunaföldvár plébánosa találta meg, s az alábbi interjút is ő adta testvérlapunknak, a Duol.hu-nak.

Mi történt valójában?

– Az emeleti karzat előtti gyönyörű freskót határoló boltív szegélye repedt meg a hátsó padsorok és a karzat feletti részen, ami a rengés nyomán a több emeletnyi mélységbe hullott, és a templom látogatóit is eltalálhatta volna. A törmeléket a helyszínelés segítése miatt a helyszínen hagytuk. Reméljük, hogy a biztosító hamarosan fölméri a káreseményt, és meg tudja állapítani, hogy ez a rongálódás vajon folytatódik-e a jövőben. Szerencsére a másik templomban nincs kárunk, így a miséket ott tartjuk az itteni helyzet normalizálásáig. A hitem szerint nagyon fontos, hogy szóljon a harang, legyen mise és imádság, ami nemcsak a hívekért, hanem az egész városért szól.

Azonnal döntött a helyszín bezárásáról.

– A gyors döntést a felelősségem is kikényszerítette, mivel a plébános egy személyben felelős a hozzánk betérők biztonságáért. Ezért rendeltem el, hogy menjünk át a másik templomba, nehogy itt valaki megsérüljön, egy esetlegesen lehulló másik vakolatdarabtól. Ezt az állapotot addig fogjuk fönntartani, amíg egy hivatalos szakember meg nem állapítja, hogy lehet-e biztonságosan használni a templomunk ezen részét, vagy valamilyen építészeti megoldással biztonságossá kell tennünk azt.

Ez a csodálatos épület mindenféle veszedelmes időszakokat, korábbi természeti csapásokat, forradalmakat és háborút is megélt már a fönnállása óta. A mostani, horvátországi földrengés következményit már nem bírta „szó” nélkül.

– Ez igaz, de ha már minden mindennel összefügg, én még mélyebben nézem az esetet. Nekünk, hívőknek is el kell gondolkoznunk azon, hogy ebben a helyzetben mit tegyünk?! Bízom benne, hogy a város és a jó szándékú emberek is eldöntik, hogy magukénak érzik-e a templomunkat, és hogy mit kell nekik tenni ebben a helyzetben?! Ezért örülök az esetről szóló híradásoknak, annak is, ha beszélnek róla az emberek, vagy éppen imádkoznak miatta. A ránk váró helyreállítás egy jó és közös cél. Ezek az említett tevékenységek összehozhatják az embereket. A templom­építés a régi időkben is erre sarkallta őket.

Repedések, sérülések a mennyezeti freskón Fotók: Balogh Tamás / Dunaújvárosi Hírlap

Miben reménykedik?

– Elsősorban abban, hogy nem nagy a kárunk. Ezzel együtt abban is, hogy a biztosításunk jelentős segítséget ad, és hogy a püspökségnek az ilyen esetek kezelésére van egy tartalékalapja, és a mi plébániánknak nem kell túl nagy önrésszel hozzájárulni a helyreállítási költségek kigazdálkodásához. Amiben a leginkább bizakodok az az, hogy a munkálatok elvégzésére olyan emberek is kíváncsiak lesznek, és ezért eljönnek a templomunkba, akik egyébként nem, vagy ritkán teszik ezt meg. Remélhetőleg meg fogja őket ennek a barokk templomnak a szépsége, ami még így, a felújítatlan, megkopott állapotában is megkapó.

Ön hisz abban, hogy a polgároknak szükségük van a hitre, és annak a helyszínére, a templomra, az egyháznak pedig rájuk?

– A személyes tapasztalatom szerint mindannyian rászorulunk egymásra, és kiegészítjük a többieket. Egy ilyen helyzetben kölcsönösen fölfedezhetjük egymás értékeit. Rádöbbenhetünk arra, hogy hány embernek fontos ez a templom, és elgondolkozhatunk azon, hogy nekünk mennyire azok, akiket egyébként nem látunk a közösségünkben, mert más vallásúak, esetleg nem is hívők. Lehet, hogy a kívülállóknak az első hozzánk, a vallás felé vezető lépés nehéz, de ha azt érzik, hogy egy mindenki számára fontos, és jó cél érdekében tehetnek valamit, akkor könnyebben mozdulnak a mi irányunkba. Nekünk pedig ez egy jó lehetőség arra, hogy megismerjük őket.

Mikor várható megoldás a bajokra?

– Most még nem tudom megmondani. Az új püspökünk remélem, hogy minél hamarabb megoldást talál rá.

Borítóképen: Szabó Oszkár, Dunaföldvár plébánosa

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában