Sárbogárdról Szekszárdig jutott

2021.02.17. 11:30

Cézár hosszú idő után végre hazatért

Messzire került otthonától egy derék eb. Jó szándékú emberektől élelmet kapott. A Sió-csatornánál sikerült befogni. Még időben került a kutyamenhelyre.

Szeri Árpád

Forrás: Facebook

Cézár egyszer csak eltűnt otthonról. Előfordult vele korábban is hasonló, mert a négyéves németjuhász időnként ellenállhatatlan vágyat érzett arra, hogy a kerítésen kívül kerüljön. Ezekben az esetekben azonban mindig ott kalandozott a ház körül, és kisvártatva előkerült.

Most azonban egy hónapon át hiába kereste sárbogárdi gazdája. Nem véletlenül, hiszen Cézár nemhogy a vasúti csomópontjáról ismert várost, de még Fejér megyét is elhagyta. Több mint hetven kilométerrel délebbre, Szekszárdon és környékén figyeltek fel rá a helybeliek.

– Nem tudjuk, miképpen került ide – mondta Fiáth Szilvia, a szekszárdi kutyamenhely vezetője. – Úgy véljük, hogy valaki magával vihette, befogadhatta, de azután megunta, és kitette valahol a közelben.

Cézár bebarangolta a környéket. Feltűnt a megyeszékhelyen, egy nagy áruház mellett, majd Őcsénybe is eljutott. Amit útközben talált, számára ehető élelmet, azt bekebelezte. Itt-ott jószívű emberek megszánták a tekintetével is ennivalót kunyeráló állatot, és vetettek neki néhány falatot. Nagy szerencséjére az időjárás ekkor még mentes volt az erős fagytól, nemcsak napközben, de éjszakánként is. Így a vackaiban átvészelhette a lehűlést.

Időközben mind többen felfigyeltek a magányos ebre, néhányan meg is próbálták befogni, de eredménytelenül. Rigó László viszont sikerrel járt.

Forrás: facebook.com

– Szokásos esti szolgálatomat teljesítettem a Sió-csatorna alsó részén – idézte fel a történetet a TOHOSZ hivatásos halőre. – Zseblámpámmal a töltés felé világítottam, amikor is meglepetésemre, egy állat rám meredő szemei csillantak meg a fényben. Későre járt, nem volt időm az állat után nyomozni, ezért visszasétáltam a vadkerítésen túl található szolgálati gépjárművemhez. Hátrafordulva észrevettem, hogy a vadkerítésen túl egy kutya állt. Végig követett, úgy, hogy észre sem vettem. Nem tudhattam, hogy miként reagál, ha közelítek hozzá, ezt a próbát másnap délelőttre hagytam.

A kutya nem hagyta el a helyszínt, ugyanott találtam. A kerítésen keresztül óvatosan megsimogattam a buksiját. Nem viselkedett támadóan, hagyta, hogy ezt tegyem. Barátságos, értelmes jószágnak bizonyult. Gondoltam, hogy elcsatangolhatott valahonnan, ezért felvettem a kapcsolatot a szekszárdi kutyamenhellyel. Azután felnyaláboltam az állatot, betettem az autó hátsó ülésére és a TOHOSZ vezetőségének engedélyével, szolgálati kocsival vittem a menhelyre – fejezte be a történetet a megtaláló. Rigó László végezetül megjegyezte: csak azt tette, amit minden jó szándékú ember tett volna.

Ehhez érdemes, sőt, szükséges hozzáfűzni, hogy Rigó László ráadásul még időben is tette, amit tett. Ugyanis, mint kiderült, a kutya ekkor már igen rossz bőrben volt. Legyengült, lázas állapotban esett át a menhelyi kezelésen.

– Önkénteseink nyolcvanhárom kullancsot szedtek ki belőle – közölte Fiáth Szilvia. – Szerencséjére betegsége még kezdeti szakaszban volt, így hamar gyógyulásnak indult. A chipjéhez csak egy név és sárbogárdi lakcím tartozott. Hamarosan megtaláltuk az érintett személyt is, akivel telefonon vettük fel a kapcsolatot. Szombaton tudott eljönni hozzánk. Nagy volt az öröm, Cézár boldog ugatással fejezte ki ragaszkodását, és szemmel láthatóan alig várta, hogy hazatérjen rég látott gazdájához.

Borítóképünk: Cézár hosszú út után talált ismét gazdájára

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában