2021.02.23. 16:20
Saját eszközeikkel lassítják a járványt Hőgyészen
edf
Máté Szabolcs, Hőgyész polgármestere közösségi oldalán bejelentette, településükön a vírushelyzet sajnos nem enyhül. Hozzáteszi, mindent meg kell tenniük, hogy a lehető legkevesebben betegedjenek meg, és a lehető legtöbben megkapják a védőoltásokat.
Ismertette, hogy a járás polgármesterei Tamásiban megbeszélésen vettek részt, amelyen jelen volt dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott, Süli János Paks II fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter, dr. Lehőcz Regina, a Tolna Megyei Kormányhivatal vezetője, valamint dr. Pátri Eszter, megyei tiszti főorvos.
A kormánymegbízott arra kérte a járás polgármestereit, hogy segítsenek az oltandók oltópontra szállításában és a vakcinákat is juttassák el a háziorvosoknak. A településvezetők megtudták, hogy ehhez forrást, pénzt külön nem kapnak, valamint, hogy ez nem kötelező, hanem a polgármesterek irányába kérést fogalmaznak meg.
A közelmúlt történési kapcsán Máté Szabolcs polgármester azt is ismertette, hogy az elmúlt időszakban tizenhárom személyt vittek oltópontra a falubusszal, valamint Tamásiból hoztak el Astra Zeneca vakcinát az egyik orvosi körzetnek.
Mint közölte, azért tették mindezt, mert mindannyiuk közös érdeke a járvány megfékezése.
Ismertette, hogy a falu egyelőre ki tudja gazdálkodni ezeket a pluszköltségeket, de az iparűzési adó felének kiesése természetesen Hőgyész költségvetését is nagyon rosszul érinti.
A falubusz csütörtökönként továbbra is megy Tamásiba, lehetőség van a segítségével személyesen ügyet intézni a járási székhelyen. A csatlakozási szándékot a hivataluk titkárságán kérik jelezni.
Borítóképen: Máté Szabolcs polgármester
A koronavírusról Tolna megyében
- Szekszárdon alacsony a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
- Egy hét alatt 4400 új fertőzöttet regisztráltak
- Ötven alatt maradt az új fertőzöttek száma Tolnában
- Ennyi új fertőzöttet regisztráltak Tolna megyében a hétvégén
- Ennyi új fertőzöttet regisztráltak Tolna megyében