2021.03.18. 11:30
Pakson reménykednek, hogy az idén lesz fesztivál
Sajnos már egy éve tart, hogy átszövi az életünket a koronavírus-járvány. Tavaly a paksi Gastroblues Fesztivál is megsínylette a pandémiát.
Fotó: Molnár Gyula
A Gastroblues az a fesztivál, amely a környékbeli, sőt a távolabbi települések zenekedvelőinek is egyik kedvenc nyári zenei eseménye már hosszú ideje.
A 2020-as év a rendezvény szempontjából rosszul sikerült, elmaradt az évtizedek óta július elején megrendezett fesztivál, majd a szervezők abban bízva, hogy év végére már normalizálódik a helyzet, decembert nevezték meg az új dátumnak. Végül is teljes egészében nem maradt el az esemény, igaz, hogy nézők nélkül, de online megtartották a fesztivált. Sőt, volt egy remek kezdeményezés is: a Kárpát-medencei Zenés Találkozó, beindult a Gastroblues YouTube-csatorna, volt testvérvárosok zenei találkozója – persze mind csak online közvetítéssel.
Sajnos az idei helyzet is bizonytalan, könnyen elképzelhető, hogy ebben az évben is csak online fesztivál lesz. Bár Gárdai György, a Gastroblues tulajdonosa bízik abban, hogy júliusra már sokan beoltatják magukat, és az oltásról hozott igazolással meg lehet tartani az eseményt nézőkkel. Mert ennek a bulinak a zenén kívül van még két jelentős része, az országos borbarát-találkozó és a főzőverseny. Márpedig online se borbarát-találkozót, se főzőversenyt nem igazán lehet megszervezni.
Gárdai Györgytől megtudtuk, hogy azok az előadók, akik tavaly nem tudtak eljönni, biztosították arról, hogy ha lehetséges, a paksi fesztivált nem hagyják ki az idén. Az amerikai Robben Ford egyértelműen kijelentette, ha át tud jönni Európába, akkor Paksra vezet az első útja.
A koronavírusról Tolna megyében
- Szekszárdon alacsony a szennyvízben az örökítőanyag koncentrációja
- Egy hét alatt 4400 új fertőzöttet regisztráltak
- Ötven alatt maradt az új fertőzöttek száma Tolnában
- Ennyi új fertőzöttet regisztráltak Tolna megyében a hétvégén
- Ennyi új fertőzöttet regisztráltak Tolna megyében