A színházaknak még idő kell a kezdéshez

A kulturális intézmények hivatalosan is kinyithattak, miután elérte az ország a négymillió beoltottat, azonban a színházi előadások többsége csak pár hét múlva kezdődik el, ugyanis a színészeknek és a díszletek elkészítéséhez több időre van szükségük.

Kalmár Klaudia

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A színházi előadásokat csak védettségi igazolvánnyal rendelkező, tünetmentes nézők látogathatják, a kiskorúak pedig védettségi igazolvánnyal rendelkező felnőtt társaságában ülhetnek a nézőtérre. A szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központ jelenleg oltópontként működik, a nyitást fokozatosan tervezik, várhatóan május végétől.

– Néhány előadásnak már vannak pótidőpontjai, mint az Osztrigás Mici című darabnak, melyet a közönség június 3-án tekinthet meg. A Tündérlaki lányok június 11-én lesz, míg a Gina és Fidel június 18-án. Minden előadás az aktuális járványügyi előírások legszigorúbb betartása mellett kerül pótlásra. Nem tervezzük az előadások csökkentését, jelenleg az elmaradt előadások pótidőpontjainak szervezése zajlik, mihelyt rögzítésre kerül egy-egy új időpont, arról azonnal tájékoztatjuk közönségünket. Továbbra is hangsúlyozzuk, a korábban megváltott jegyek érvényesek lesznek az új időpontban bemutatott előadásokra is. A felsoroltak mellett őszi színházi bérletsorozatainkat is normál menetrend szerint hirdetjük meg. A közeljövőben a Múzsa, a Pódium, valamint az Orfeum bérlet előadásait tekintheti meg közönségünk. Bízunk benne, hogy a beoltottak számának jelentős növekedésével, valamint központunk fokozatos megnyitása után visszatér az emberek intézménylátogatási hajlandósága és újra nagy számban vásárolják, foglalják a jegyeket színházi előadásainkra, programjainkra. A hatályos jogszabályoknak megfelelően az intézményünkbe történő belépéskor a védettségi igazolvány meglétét munkatársainknak minden esetben ellenőrizniük kell – tájékoztatta lapunkat Berlinger Attila ügyvezető igazgató.

A Vörösmarty Mihály Művelődési Központ Bonyhádon már május 5-én kinyitott, azonban előadások csak júniustól várhatók. – Az idei évben vélhetően több előadásunk lesz, s a programjainkat folyamatosan töltjük fel a közösségi oldalunkra. Az előadások időpontjai még csak most kerülnek nyilvánosság elé, még nincs elég tapasztalatunk, hogy hányan fognak jegyet foglalni, de bízunk a legjobbakban. A belépés és a színházi darabok az előírt jogszabályok szerint valósulnak meg nálunk is – tette hozzá Juhász Józsa, a központ igazgatója.

Van, ahol még várnak a kezdéssel

Több színház is jelezte, hogy az előadásaik az őszi szezonra tolódnak majd, mert több felkészülési időre van szükségük, köztük a Dombóvári Művelődési Házban is őszre tervezik az első darabokat. – Még egyeztetünk azzal kapcsolatban, hogy mikor és hogyan fog zajlani a nyitás. Eléggé visszafogottan, nyári nyitvatartási rend szerint fogunk működni a következő hónapokban. Jelen pillanatban, s nyáron a színházi előadások nálunk nem lesznek aktuálisak. Egyelőre színházi programokat csak az őszre fogunk tervezni. Az aktuális információkat a honlapon és a közösségi oldalon is megosztjuk majd – közölték a művelődési ház munkatársai.

Borítókép: A remények szerint hamarosan közönség ülhet a nézőtéren. Képünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában