A járvány után jobb óvatosan tervezni

Végre beköszöntött az igazi kánikula, és a vakáció is megkezdődött. Itt az ideje megtervezni a nyaralás időpontját, helyét. Azt kérdeztük olvasóinktól, ki hogyan képzeli el az idei nyarat, főleg egy olyan időszak után, mint amit mindannyian átéltünk. Úgy tűnik, a járvány miatt az emberek egy része óvatosabb lett.

Mauthner Ilona

20200813 Alsóörs Balaton fürdőzés Fotó: Bánkúti Sándor/ Bors

Fotó: Bánkúti Sándor/Bors

Idén nem is annyira a pénz határozza meg azt, hogy ki hová, meddig megy nyaralni, hanem az, hogy az adott ország, város, környék, mennyire biztonságos a járvány szempontjából, illetve van-e védettségi igazolványa a család minden tagjának.

A bátaszéki Takácsné Kovács Anikó és családja éppen tegnap kelt útra Gyomaendrődre. Egyelőre hárman utaztak – férj, feleség és a kisebbik gyermek –, de hétvégén csatlakozik hozzájuk a két felnőtt lánya is családjukkal együtt. A választásuknál szerepet játszott, hogy a természethez közeli helyet találjanak, tudjanak fürdeni, és olyan szállást találjanak, ahol együtt lehet pár napig mindhárom család.

– Megvártuk, míg befejeződik az iskola. Zoltán fiam 16 éves, ő is megkapta már az oltást, neki is megérkezett az oltási igazolása. Reméljük, az idő is jó lesz – mondta Anikó. Mivel mezőgazdasági gazdálkodók vagyunk, így augusztusban már javában folyik a repce, majd a búza betakarítása, így onnantól nincs megállás az év második felében. Ezért választottuk ezt az időpontot.

Vesztergombi Csaba szekszárdi borász elmondta, még nincs konkrét nyaralási tervük. Az is lehet, hogy csak pár napra – akár többször is – utaznak el valahová belföldön. A családban a két felnőtt, ő és a felesége már megkapták az oltást, de kérdés, hogy a két gyermekük – egyik 14, a másik 16 éves – oltás nélkül hová mehet velük. A legideálisabb időpont a kikapcsolódásra náluk az augusztus eleje lenne, ezt követően már a szüretre kell készülődni.

Dr. Gabi Géza szekszárdi agrármérnök és családja az idén biztosan nem utazik nyaralni, legfeljebb túrázni mennek a közelben. A család mind a négy tagja átesett a koronavírus-fertőzésen, hat hétig voltak karanténban. Emiatt a védőoltást még nem vették fel. Annak hiányában pedig nincs oltási igazolásuk, így étterembe, strandra, uszodába sem mehetnek be. Készíttettek tesztet, hogy megtudják, kialakult-e a védettségük, ennek az igazolásnak a birtokában a kormányhivatalban háromezer forintért fejenként kiválthatják az igazolást, ami három hónapig érvényes. Ezt egyelőre még nem tették meg.

Heberling Heléna szálkai pedikűrös a családjával tavaly Görögországba készült, már le is volt foglalva a helyük. Végül lemondták, mert attól tartottak, hogy mire hazajönnének előfordulhat, hogy kéthetes karanténba kellene vonulniuk, ami anyagilag nagy kiesést jelentene a családnak. Idén viszont bíznak benne, hogy nem marad el a görög út. Nagy társasággal mennek, mindenkinek van oltása, igazolása is. A görögök elfogadják a magyar oltási igazolást. A velük utazó két gyermeknek – 6 és 10 évesek – viszont tesztet kell csináltatniuk. Bíznak abban nem lesz gond az utazás után sem.

Az utazni vágyók többsége fiatal

A rendszerváltás előtt, a 80-as években hazánkban meglehetősen tévesen a kispénzűség szinonimájának tekintették a kempinges nyaralást. És ez a makacs berögződés sokáig tartotta is magát. Pedig erről szó sincs, a kempingezés sokkal inkább a természetközeliség szimbóluma, nem a komfort hiányáé. Egyre többen fedezik fel ismét, hiszen olcsóbb, mint a szálloda. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba regisztrált 266 kemping közül számos vízparti fekvésű, illetve gyógyfürdő vagy strand szomszédságában található. A vidéki szálláshelyekre összesen mintegy 470 ezer vendég érkezését várják az idén.

Egy felmérés szerint, az utazni vágyók többsége fiatal, aki nagyobb belföldi vagy kisebb külföldi úti célban gondolkodik. A nyugdíjas korosztály szívesen választja az idegenvezetős kör­utazásokat, a családok pedig inkább a gyermekek és felnőttek számára egyaránt kikapcsolódást biztosító programokat keresik.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában