Már egyetlen oltással megszerezhető a védettség

A Tamási járás három helyszínén, Magyarkeszin, Simontornyán és Tamásiban szervez oltási napot a települési önkormányzatokkal közösen a Tolna Megyei Kormányhivatal szombatra. – Az oltásra azokat is várjuk, akik eddig még nem tudtak regisztrálni, nekik munkatársaink helyben segítenek ebben – hangsúlyozta az eseményről tartott sajtótájékoztatón Horváth Kálmán kormánymegbízott.

Gazsó Rita

20210602 Szekszárd dr. Horváth Kálmán Tolna Megyei Kormányhivatal, kormánymegbízott. portré Fotó: Kiss Albert KA Tolnai Népújság

Fotó: Kiss Albert

Tolna megyében az országos oltási tervnek megfelelően, ütemezetten zajlik a védőoltások beadása, a megyei oltási rendszer rugalmasan és hatékonyan működik – mondta a kormánymegbízott a csütörtöki tájékoztatón Szekszárdon. Úgy fogalmazott, az oltási munkacsoport vezetőjeként kiemelten fontosnak tartja, hogy a járvány megfékezése érdekében Tolna megye valamennyi településén mihamarabb megkapják a védőoltást azok is, akikhez eddig valamiért még nem tudtak eljutni. Ennek érdekében ezúttal a Tamási járásban szerveznek oltási napot június 5-én.

Ideiglenes oltópont létesül erre a napra Simontornyán, a Polgármesteri Hivatalban 9 és 13 óra között, valamint Tamásiban is a művelődési házban 9 és 15 óra között, ahol az oltócsapatok Pfizer- és Janssen- vakcinával is oltanak. Magyarkesziben a Magyar Honvédség mobil oltócsapata a művelődési ház előtt megálló oltóbuszon 8 és 18 óra között az egykomponensű Janssen oltóanyaggal várja az érkezőket, amelynek előnye, hogy egyetlen oltással, a beadást követő tizennegyedik naptól megszerezhető a védettség.

A kormánymegbízott jelezte, jelentős létszámot várnak mindhárom helyszínre, ezért oltóanyaggal bőven készülnek, hogy minél többen megkaphassák a védőoltást. Elmondta, azokra is számítanak, akiknek internet vagy számítógép híján eddig nem állt módjukban regisztrálni. Az oltás ugyanis bár regisztrációhoz kötött, de azoknak, akik ezt korábban akár technikai okokból, internet vagy számítógép híján nem tudják megtenni, a helyszínen segítenek.

Horváth Kálmán hangsúlyozta: a szervezéshez rengeteg segítséget kapott és kap a polgármesterektől. Volt, aki szórólapot is készített az eseményhez. Szerinte ez most arról szól, hogy a közös cél érdekében minél többen fogjanak össze.

Egyúttal jelezte, hamarosan további tolnai térségekben folytatódik a szervezett oltási program.

Úton van, járja a megyét a mobilizált kormányablak

A veszélyhelyzet ideje alatt kizárólag időpontfoglalás alapján lehetett ügyet intézni a települési kormányablakokban, a korlátozás feloldásával azonban visszaállt a megszokott rend. Ezzel jelentősen megnőtt az ügyfélforgalom, amely miatt átmenetileg hosszabbá vált a várakozási idő. Ezt kiküszöbölendő hetek óta újra járja a megyét a mobilizált kormányablak ügyfélszolgálat, amely a kisebb településeken is helybe viszi az ügyintézést – hangzott el a tájékoztatón. Pénteken Döbröközön, szombaton Sióagárdon, hétfőn Pörbölyön lesz elérhető a szolgáltatás. Arról, hogy melyik napon pontosan merre jár a kormányablakbusz, a Tolna Megyei Kormányhivatal közösségi oldalán, illetve a kormanyablak.hu oldalon tájékozódhatnak az ügyfelek.

Borítóképen: Dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott tartott tájékoztatót

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában