bizakodás

2021.06.19. 12:30

Tavaly tizennyolc kispolgár született Kurdon

Varga Szilvia

 

Nagyon bizakodó Müller János polgármester. Az elmúlt évben tizennyolc kispolgár született a Kapos-menti településen, és huszonöttel növekedett a falu lélekszáma. Büszkék arra, hogy olyan támogatási rendszert dolgoztak ki, amellyel a családokat igazságosan és jelentősen tudják támogatni. Idén növelték az újszülöttek után járó támogatást, és a felsőoktatásban tanuló diákok is tanulmányi eredményüktől függően kaphatnak anyagi segítséget az önkormányzattól.

Elkészült a faluközpont térkövezése, virágosítása az ötmillió forint összegű Leadertámogatásból. Jelenleg folyik a Petőfi, az Ady és a Táncsics tér járdaszakaszainak térkövezése, amelyre szintén ötmillió forintot nyert el a település, a Magyar Falu Program keretében. Az összesen 588 négyzetméter területű járdaszakasz anyagköltségeit fedezte a pályázati forrás, a szükséges munkát az önkormányzat egyéb forrás hiányában a saját szakembereivel oldja meg.

Müller János kiemelte, hogy közel tíz éve pályáznak az orvosi rendelő felújítására. Ehhez közel százmillió forintra nyújtottak be igényt, a régi orvosi lakás és rendelő épületébe szeretnék visszahelyezni az orvosi, fogorvosi rendelőket, a védőnői szolgálatot. Így a jövőben az egészségügyi szolgáltatások egy helyen lennének, jobban alkalmazkodnának a lakosság igényeihez, és az épületet is költségtakarékosan lehetne fenntartani. Jelenleg egy régi családi házban rendel a háziorvos, s egy másik épületben van a fogászat és a védőnő. Ezek az épületek már nem felelnek meg a mai kor követelményeinek.

Újabb útszakaszok felújítására pályázatot nyújtottak be, megközelítőleg 12,5 millió forintra számítanának a Magyar Falu Program és a Belügyminisztérium által kiírt pályázatokból. A település legrosszabb állapotú belső úthálózatát szeretnék megújítani. Kommunális eszközök beszerzésére is írtak pályázatot. Egyre kevesebb az emberi erőforrás, ezért szeretnék megoldani további gépek vásárlásával a település hatékony közterületi karbantartását.

Kurdon augusztus 28-ára falunapot, szeptember 17-ére a Tűzkakas diáktűzoltó versenyt szerveznék, és egy szabadtéri operett-előadást terveznek még.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában