Szoborcsoport

2021.09.23. 18:10

A négy ökör fölé tetőt is terveznek

Sz. L.

Fotó: Mártonfai Dénes

A hét végén, miként azt megírtuk, összejöttek a hajdani uzdi diákok, hogy megemlékezve nemrég elhunyt legendás tanítójukról, Renkecz Józsefről, megünnepelték, hogy ismét áll a régi iskola mellett a faragott négyökrös szekér.

Ez az új szoborcsoport a régi diákok összefogásának eredménye. A hétvégén ezért emléklapot kaptak többen, akik megvalósításáért a legtöbbet tették. Így – nevük most helyesen írva –, az ötletgazda Kászpári Károly, a fafaragó Horváth István, a sokat segítő Balogh András, Buják Imre, Kiss Géza és Töttősi János.

Az Uzdi Diákok Baráti Társasága és a Sárszentlőrinc Uzdért Egyesület tagjai már a jövőre is gondoltak. Mert a régi diákok őrzik ennek a kicsi, a térképen már nem is szereplő településnek emlékét, Uzdot ugyanis már rég Sárszentlőrinchez csatolták. Most azt szeretnék, hogy legyen tető a szoborcsoport fölött, amely védi azt az időjárás viszontagságaitól.

De ennél még fontosabb, hogy megvalósítsák a Renkecz József Helytörténeti Gyűjteményt. Hajdani tanítójuk ugyanis sok ezer, a maiak számára gyakran már ismeretlen tárgyat gyűjtött össze, ami mind a régi falusi élet mindennapjainak része volt. Ezt a gyűjteményt az uzdi főutcán, a hajdani tanítói szolgálati lakásokból átalakított házban rendezik majd be. Most keresik ehhez a forrást. Már kaptak ígéretet sokaktól, így az ünnepükön is résztvevő Süli János minisztertől, aki a térség országgyűlési képviselője is.

Az idő sürget. Ugyanis a raktárban őrzött tárgyak közül sok kapcsolódik Petőfi Sándorhoz, jövőre pedig a költő születésének 200. évfordulóján az egész ország ünnepel. Így Uzd és Sárszentlőrinc, ahol Petőfi diákoskodott, s ahol később is gyakran megfordult, ebből semmiképpen nem maradhat ki.

Borítóképünk: A hétvégén adták át az újrafaragott szoborcsoportot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában