Keményen megbüntette a Sárköz népe azt, aki kilógott a sorból

Balázs Kovács Sándor Protestáns etika – paraszti erkölcs címmel tanulmányt is írt az egykor a Sárközre jellemző erkölcsi értékrendről, amire a Pécsi Tudományegyetem szociológia tanszékén is hivatkoznak.

– Az erkölcs fogalma nehezen meghatározható dolog. Az emberi viselkedésmódot a közösség alakítja ki magának. Az erkölcsi értékek kialakulása egy hosszabb történelmi folyamat eredménye, maga az értékrend a történelem során állandóan változik. Néprajzi szempontból is vannak olyan kisebb csoportok, amelyek értékrendje ellentétes az adott ország erkölcsi értékeivel – mondta.

Az 1930-as években például a Sárközben igen komoly problémaként jelentkezett az „egygyermekes” rendszer. Akkoriban úgy módosult az erkölcsi értékrend, hogy azt a nőt ítélték el, aki több gyermeket szült, miközben maga a keresztény erkölcs sok gyermek születését támogatta. Mindez az 1945-ös változásokig tartott, de lehet, hogy még a huszadik század második felében is éreztette a hatását.

A Sárközben minden erkölcs alapja mégis a vallási erkölcs volt, méghozzá a tízparancsolatra szabott elképzelések. A szexuális eltévelyedésekről a református egyház egyházkönyvet vezetett, hiszen a paráznaságba esett személyeknek meg kellett követniük a faluközösséget, hogy bűnbocsánatot nyerhessenek.

A túlzásba vitt ivás sem fért bele az erkölcsi értékrendbe. Azokon a területeken, ahol szőlővel foglalkoztak, az egyszerű borok fogyasztása természetes volt, de aki többet öntött a kalap vagy kendő alá, azt elítélték. Alkoholistának az számított, akin látszott, hogy ivott, már nem tudta, hogy mit csinál. Aki eljutott erre a szintre, az a társadalom számára elveszett ember volt, aki nem megbízható, és a munkáját sem végzi el rendesen.

Természetesen a lopás is az alapbűnök közé tartozott

A paraszti népesség legfontosabb elvárása volt, hogy aki a falu közösségéhez akar tartozni, az tartsa be a szabályokat. Azokat, akik erre nem ügyeltek, szigorúan megbüntették: szóbeli dorgálással kezdtek, majd következett a testi fenyítés, végül a faluból való kitiltás. Egyszerűen megfogták az adott illető bútorait, holmijait, és a falu határán kívülre szállították azokat. A legsúlyosabb büntetéseket elkövetőket haláluk után is megtagadták.

Szamártemetést rendeztek a számukra, azaz dísztelen, harangozás és kikísérés nélkül a temető árkában kaparták el a holttesteket. A Bibliában, Júdea földjén a szamaraknak jutott hasonló temetés.

Mindezek egészen a huszadik század közepéig tartottak, amikor is elkezdtek felbomlani a hagyományos paraszti közösségek.

Korszakok és erkölcsök

Balázs Kovács Sándor elmondta, hogy az erkölcsi alapnormák megtartásának képessége egy-egy korszaktól függ talán a leginkább, hiszen az adott korszakokra jellemző kihívások nyilván mindenkire hatással vannak. Ami egy nagyobb közösség számára elfogadott, az lehet, hogy csak arra az adott korszakra jellemző. Így elképzelhető, hogy például egy nagyobb közösségnek nincs tudomása egy még nagyobb közösségről – amely a már szinte mindennapi rutinná vált, betartott, erkölcsinek hitt normáikat végül megítéli és elítéli.

Az erkölcs tekintetében fontos, hogy mennyire erős az egyes ember, milyenek a családi körülményei. A rossz példával rendelkező családok generációin át ugyanis „öröklődnek”, hatnak a régi esetek, ez nyilván nehezíti az egyént abban, hogy két lábbal álljon a földön, és be tudja tartani azokat az elvárásokat, amelyek biztosítják, hogy az adott közösségéhez tartozhasson.

Borítóképünkön: Balázs Kovács Sándor néprajzkutató