almanach

2021.10.23. 11:30

Szakadát szeretettel várja a letelepedni vágyókat

Tolna megye egyik legbájosabb települése a Tolnai-Hegyhát dombos vidékén elhelyezkedő Szakadát. A csendes kis községbe mindenkit szeretettel várnak, aki egy kis nyugalomra vágyik. Folyamatosan építenek, szépítenek, s szeretnék, ha minél többen ismerhetnék meg a szántóföldek, halastavak, és erdők által körülölelt idillt.

Farkas Eszter

Fotó: Makovics Kornél

Ünnepélyesen átadták Szakadáton október 13-án azokat a felújításokat, amelyeket a járványhelyzetre való tekintettel nem tudtak felavatni a tavalyi évben. Laszk Gábor, Szakadát polgármestere ismertette a községben történt felújítások mibenlétét. Potápi Árpád János, nemzetpolitikáért felelős államtitkár elmondta, hogy az itt élők nagy része német nemzetiségű a 18. század óta. Ezt a kultúrát, ezeket a hagyományokat szeretnék a továbbiakban is megőrizni. A fejlesztések nem csupán a tradíciók továbbadásában segítenek, de építik a jövőt – mondta el az államtitkár. A beruházások vonzóvá teszik Szakadátot nemcsak az idegenforgalom, de letelepedés szempontjából is. Orbán Attila, a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke szintén részt vett az átadón.

A művelődési ház a falu elsődleges közösségi tere, itt zajlanak a település többgenerációs kulturális és civil programjai – mondta el Laszk Gábor, polgármester. Az épület nem volt mindig jó állapotban, azonban természetesen szerették volna megóvni, így elkezdtek pályázatokat írni. A Leader Programban újult meg több, mint hárommillió forint támogatással a művelődési ház.

Közel harmincmillióból újult meg kívül-belül a községháza Fotók: Makovics Kornél

A községházát szintén pályázati támogatással újították fel. Közel harmincmillió forintot nyertek a hivatali épület külső és belső megújítására. Megtörtént a tetőhéjazat cseréje, a tetőszerkezet javítása, és egyéb külső, belső felújítások.

A község temetőjében kereszteket újítottak fel

A Magyar Falu Programban a szakadáti önkormányzat közel ötmillió forint támogatást kapott járdafelújításra. Majdnem egy kilométer hosszan újultak meg járdaszakaszok a Fő utcában, és a Rákóczi utca mindkét oldalán. Az „Önkormányzati tulajdonú utak felújítása” című pályázati konstrukció keretében sikeresen pályázott a község önkormányzata a Rákóczi utca útburkolatának felújítására. Erre közel harmincmillió fortintot nyertek. A renoválás közlekedésbiztonsági szempontból is fontos.

Baba született

A község vezetése egyetértett abban, hogy ezekkel a projektekkel tudják majd vonzóbbá tenni a települést a fiatalok számára, hogy ne költözzenek el, valamint, hogy meghozzák a kedvet ahhoz, hogy minél többen települjenek be.

Régóta nem született már gyermek a faluban, de most, két éve először, ismét született szakadáti kisbaba, akinek a polgármester és a helyiek is nagyon örülnek.

A legfiatalabb lakos, Szakál Barnabás János édesanyjával

A település számára a legnagyobb problémát a lakosság elöregedése jelenti. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy a falu idős lakói ne lennének fontosak, sőt. Klubjuk a településen igen aktív, tagjaira számítanak a szakadátiak.

Helyi értékek

A kikapcsolódni vágyóknak is tökéletes célpont lehet Szakadát. A nyugalmat árasztó településen kellemes sétát tehetünk vagy akár gyalogtúrát is szervezhetünk. A muzeális értékű falusi házak, a tájház, a templom és kápolnák mind tökéletes célpontok lehetnek egy-egy ilyen túra alkalmával. Ezeknek a helyi értékeknek a megóvására is nagy hangsúlyt fektettek, ezért a Német Nemzetiségi Önkormányzat pályázati pénzből felújította a temetőben található három darab keresztet, valamint a Jézus szíve templomot, és az előtte található keresztet. A templomot 1765-ben szentelték fel, azonban a felújításoknak hála tökéletes állapotban van.

Az összeállítás megjelenését támogatta Szakadát Község Önkormányzata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában