2021.11.30. 16:20
Nem engedik el a kárpátaljai magyarság kezét
Helyben hoznak létre szakmai támogató környezetet a külhoni magyarság számára.
Forrás: Beküldött kép
Fotó: Bogdan Bobocescu
Kárpátalján is elindult a Nemzetpolitikai Államtitkárság vállalkozói mentorprogramja – jelentette be a hírt közösségi oldalán Potápi Árpád János. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár, a bonyhádi-dombóvári térség országgyűlési képviselője hozzátette, mivel személyesen nem lehettek jelen Beregszászban a mai megnyitón, dr. Brenzovics László elnök úrral, a KMKSZ – Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökével Budapestről, a Nemzetpolitikai Államtitkárságról online köszöntötték a résztvevőket.
– A mai program fő üzenete, ahogy az összes Kárpátalján megvalósuló programunké és támogatásunké, hogy Magyarország nem engedi el a kárpátaljai magyarság kezét. Továbbra is kiállunk a kárpátaljai magyarság mellett, folytatjuk az itt élő magyarságot segítő támogatásokat – valósuljanak meg az oktatás, a kultúra vagy éppen a gazdaság területén – hangsúlyozta az államtitkár. Majd hozzátette, azok a vállalkozók, akiknek részvételével ma elindul a program, a szülőföldjüket választották. Kitartanak amellett a hely mellett, ahol ének.
Mindennek dacára Kárpátalján akarnak boldogulni, családjuk számára jövőt teremteni. A Magyar Kormány programjai és támogatásainak középpontjában az áll, hogy ebben a döntésben segítse a kárpátaljai magyarokat. A kárpátaljai magyar vállalkozóknak – folytatta – nehezebb körülmények között kell talpon maradniuk, családjuk és munkavállalóik számára jövőt biztosítaniuk, mint a Kárpát-medence többi régiójában élő vállalkozóknak. Talán éppen ezért van, hogy a kárpátaljai vállalkozások sok esetben életerősebbek és kitartóbbak, jobban kihasználják a kínálkozó lehetőségeket.
Mindezt jól példázza az is, hogy a Kárpátaljai mentorprogram most mintegy 60 kárpátaljai magyar vállalkozó részvételével indulhat el. A mentorprogram célja, hogy helyben hozzunk létre szakmai támogató környezetet a külhoni magyar vállalkozások számára. – Sok sikert kívánok minden résztvevőnek, különösen azoknak a tapasztalt vállalkozóknak, akik mentori szerepet vállalnak a programban és a következő hónapokban időt és energiát szánnak arra, hogy átadják tudásukat, tapasztalatukat azoknak, akiknek szükségük van a segítségre. Szakmai partnereinknek pedig – a Design Terminalnak és az Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ Jótékonysági Alapítványnak – ezúton is köszönjük az együttműködést és a közös
munkát! – fűzte hozzá Potápi Árpád János.
Borítóképünkön: Potápi Árpád János a budapesti irodájából köszöntötte a résztvevőket