2024.05.12. 16:38
Remek közösségi programokat szerveztek
Sok családot, érdeklődőt vonzott szombaton a III. Perczel Kerti Piknik.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár is részt vett az eseményen (Fotó: K. A.)
Ahogy az év során, úgy szombaton sem volt hiány közösségi és sport programokból Bonyhádon: a piknik mellett a Völgységi Motoros Egyesület, az Atlétikai Club és a Profitnesz is szervezett eseményt arra a napra. Ennek köszönhetően egyszerre több lehetőség közül is választhattak a helyiek.
A késő délutáni eső sem szegte kedvét a gyerekeknek, hiszen a piknik fellépő zenekara, a Buborék együttes egy remek, interaktív koncerttel örvendeztette meg őket a Solymár Imre Városi Könyvtárban. – Ezúton is köszönjük a családoknak, hogy velünk tartottak. A program szervezésében, megvalósításában közreműködő, szerepet vállaló intézményeknek, egyesületeknek, civileknek pedig hálásak vagyunk a példaértékű munkájukért – mondta Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere.
Potápi Árpád János is részt vett az eseményen. A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője elismerően szólt a bonyhádi rendezvényről – akárcsak a szombat délelőtt zajlott kakasdi termelői- és kézműves forgatagról is. – Gratulálok Filóné Ferencz Ibolya bonyhádi és Schellné Simcsik Orsolya kakasdi polgármester asszonynak, hogy kollégáikkal közösen újból egy remek közösségi programot valósítottak meg a településeken – tette hozzá az államtitkár.
III. Perczel Kerti Piknik
Fotók: Kiss AlbertUgyancsak a köszönet hangján szólt a kakasdiakhoz Schellné Simcsik Orsolya. A település polgármestere megköszönte mindazok munkáját, akik részt vettek a Faluház előtt zajlott esemény megszervezésében és sikeres megvalósításában, amely elnyerte a helyiek tetszését is.
Önkormányzati választások 2024
- Átvették megbízólevelüket a vármegyei közgyűlés tagjai
- Átvették megbízóleveleiket a választások győztesei (videó)
- Bátaszéken is átvették a megbízóleveleiket
- Szociális és egészségügyi területen segíti a közgyűlést dr. Bali Ildikó
- Köszönetet mondott Pincehely újraválasztott polgármestere