Koronavírus-járvány

2021.12.08. 11:30

Eredményes a kampány, nő az igény a védőoltásra

November 22-én kezdődött az oltási akcióhét és azóta is tart. Szekszárdon, a Tolna Megyei Balassa János Kórház lila épülete előtt tömegek várakoztak az első napon a koronavírus elleni vakcina beadatására. A lendület azóta kicsit visszafogottabb lett, de még mindig jelentős az érdeklődés a megye településein.

Munkatársainktól

Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében a kormány november 22-28. között oltási akcióhetet indított országszerte 101 megyei és városi kórházban, ahol megemelt oltási kapacitással és időpontfoglalás nélkül várták az első, a második vagy a harmadik oltást felvenni kívánókat. Az akcióhetet azóta kétszer is meghosszabbították a nagy érdeklődésre való tekintettel. Az akcióban december 5-ig 1 millió 16 ezren vették fel az oltást, ebből 831 ezren a harmadik, emlékeztető oltást kapták meg.

Dr. Papp Zoltán, Tolna megyei háziorvosi kollegiális vezető elmondta, ez a mostani negyedik hulláma a járványnak lényegesen több munkát ad a háziorvosoknak, mint a tavaszi harmadik hullám adott. Azért is, mert több covidos beteg van, de a beoltottak, ha mégis elkapják a betegséget, az nem olyan súlyos, gyakran nem kerülnek kórházba, hanem otthonukban gyógyulhatnak. Velük a háziorvos tartja a kapcsolatot, s nekik felírhatók a tavasszal kipróbált vírusellenes gyógyszerek.

Bátaszéken naponta 12 és 20 között van az oltásra jelentkezők száma, akiket dr. Kovács Klára háziorvos oltott be eddig. Egyre többen kérik az első oltásukat, mondta a doktornő, főleg az olyan családokban, ahol a betegség megmutatta magát. Sokan járnak Bátaszékről Szekszárdra dolgozni, ők a megyeszékhelyen lévő oltóponton kérik a védőoltást. Dr. Kovács Klára elmondta, Bátaszéken a nehezebben mozgó, más betegséggel küzdőket is ellátják védőoltással. A napokban kaptak egy körlevelet a szekszárdi kórháztól, melyben arra kérik a háziorvosokat, hogy kérjék a pácienseiket, hogy ne délután 6 óra után (jellemzően munkaidő után) rohanja meg mindenki a szekszárdi oltópontot, mert így nagyobb a várakozási idő, míg napközben kényelmesen lehet ezt megoldani. Szekszárdon egyébként délelőtt az úgynevezett lila házban, délután pedig a rendelőintézetben lehet az oltásokat kérni.

Pörbölyön is jól működik az oltási felhívás. Sipos Lajos polgármester elmondta, magas a faluban az átoltottság, ami leginkább Pató András körzeti orvosnak köszönhető. A doktor úr telefonon, személyesen is felkeresi azokat, akik eddig még nem éltek a védőoltás adta lehetőséggel és próbálja meggyőzni őket ennek fontosságáról. A falubusszal viszont a szekszárdi oltópontra is vittek be pörbölyieket az elmúlt napokban.

Hőgyészen a háziorvosi rendelési időben Prinz István háziorvost értük el, aki elmondta, hogy a településen nincs oltópont, a lakosok Bonyhádra, Dombóvárra, Szekszárdra mennek oltatni.

Tamásiban, a rendelőintézet háziorvosainál is érdeklődtünk.

– A harmadik oltásokra fókuszálunk. Minden héten hatvan embert oltunk be, a többségüket itt a rendelőben, de ha a páciens egészségi állapota igényli, akkor házhoz is megyünk. Folyamatosan kapjuk az oltóanyagokat. Pfizerrel rendelkezünk, és elérhető számunkra a Sinopharm is – tájékoztatta lapunkat Szatmári László, a II. számú körzet háziorvosa.

Jó példát mutatnak a munkatársak

A Bonyhádi Közös Önkormányzati Hivatal és a hozzá tartozó intézmények munkatársai jó példával járnak elöl, hiszen kilencven százalékuk már megkapta az oltást – nyilatkozta Filóné Ferencz Ibolya. Bonyhád polgármestere reményét fejezte ki, hogy városi kitekintésben is elérik ezt a számot, mert mint fogalmazott: „ahhoz, hogy a legszebb ünnepünket és egyáltalán a mindennapokat nyugalomban, biztonságban élhessük meg, ahhoz az kell, hogy minél magasabb legyen az átoltottság helyi és országos szinten egyaránt”. Azt is elmondta, hogy nem csak az oltási akcióhetek során, hanem ezt megelőzően is segítették az oltópontként is működő Bonyhádi Kórház és Rendelőintézet működését. Például azzal, hogy a városi intézmények dolgozói önkéntes munkát vállalva járultak hozzá a regisztráció gördülékenységéhez. – Ezúton is köszönöm valamennyiük szerepvállalását, az egészségügyi dolgozóknak pedig azt a megfeszített munkát, amit a járványkezelés során tanúsítanak – emelte ki a városvezető.

A koronavírusról Tolna megyében

A dosszié további cikkei

Ezek is érdekelhetik