adományozás

2021.12.03. 17:30

Inkubátorra gyűjtenek a szekszárdi kórház számára

Az eredetileg paksi kezdeményezéshez egyre többen csatlakoznak megyénkből. Új inkubátorra gyűjtenek a szekszárdi kórház számára, nemcsak pénzadományokat fogadnak, de jótékonysági licitet is indítottak.

Farkas Eszter

A PaksPakk, helyi civil kezdeményezésnek nem ez az első ilyen megmozdulása, már a tavalyi évben is sikeres gyűjtést szerveztek a helyi kórház számára.

– A PaksPakk 2021. márciusában alakult, annak idején a kórházi dolgozók számára szerveztünk gyűjtést. A veszélyzónában dolgozóknak, főleg olyan tartósélelmiszereket, csokoládét, üdítőt, müzliszeleteket és egyéb dolgokat kértünk, ami a napi kitartásukhoz elengedhetetlen volt. Ez egy nagyon jól sikerült megmozdulás volt, mivel négy alkalommal is tudtunk csomagot vinni a kórház dolgozói számára – mondta el Szakter Viktória a gyűjtés szervezője.

Novemberben indult el új kezdeményezésük, melyhez egyre többen csatlakoznak a megyéből. A jótékonysági licitre értékes felajánlások is érkeznek.

– A mostani projekt alapötlete a koraszülöttek világnapja előtt jutott eszembe novemberben, ebből az alkalomból szeretnénk ismét közösségünk támogatásával segíteni a szekszárdi kórház gyermekosztályának koraszülött (PIC) részlegét. Az osztállyal egyeztetve tudomásunkra jutott, hogy a közeljövőben szeretnék fejleszteni életmentő eszközparkjukat, hogy a jelenleginél korszerűbb orvosi eszközök álljanak rendelkezésükre a korababák jobb ellátása érdekében.

Rövid távon új inkubátorra lenne szükségük, aminek darab ára körülbelül másfél millió forint, de szeretnének modernebb újraélesztő asztalt is, aminek ára közel ötmillió forint, és tervezik tíz darab légzésfigyelő, úgynevezett „apnoe-párna” beszerzését is, amiknek a kórházi használatra megfelelő eszközök darab ára körülbelül ötvenezer forint. Úgy gondoltam, hogy mi itt helyben biztosan össze tudunk gyűjteni legalább egy inkubátorra való összeget, ezért indult egy jótékonysági licit, a pénzadományok gyűjtése mellett. Ilyen módon azok is segíteni tudnak, akik pénzösszeggel nem tudják támogatni a kezdeményezést – mondta el a gyűjtés szervezője.

Nemcsak pénzbeli adományokat várnak

Facebook csoportjuk lehetőséget biztosít arra, hogy bizonyos termékek, szolgáltatások felajánlásával, vagy licitálással is segíthessék a projektet. Itt nyújtanak információt a felajánlás módjáról és a licitálás szabályairól is. Pénzbeli adományokat a „Fejlődésben hátráltatott gyermekek” Alapítvány számára lehet utalni a 10104617-05926756-00000002 bankszámlaszámra, valamint a közleménybe be kell írni: PaksPakk inkubátor. Továbbá a Paks Pont Információs irodában (Dózsa György utca 47) kihelyeztek egy urnát, ahova szintén pénzbeli felajánlásokat vár az egyesület.

A jótékonysági licitcsoport linkje: https://www.facebook.com/groups/4663772183689703

 

Ezek is érdekelhetik