Esztergált és gitározott éveken át, ugyanazokkal a kezekkel

– Esztergályos és gitáros. Hogyan alakult ki, hogyan fér meg egy emberben ez a két, meglehetősen eltérő érdeklődési kör? 

– A zeneszeretet családi örökség – mondja Tarjányi Ágoston. – Apám hosszú ideig kántor volt Szekszárdon, először a belvárosi aztán az újvárosi templomban. Kiskunfélegyházáról kerültünk ide, 1959-ben. Öten voltunk testvérek, két nővérem hegedült, egy zongorázott, az öcsém pedig énekelt és zongorázott. Én 18 éves koromig csellóztam, de közben elkezdtem gitározni is. És bütykölős gyerek is voltam, mindig szerelgettem a biciklimet meg a világítást. Apám barátságban állt az autóvillamossági-szerelő Komáromi Józseffel; jött az ötlet: menjek hozzá tanulni, válasszam azt a szakmát! De télen úgy felfáztam egy kocsi alatt, hogy kétoldali vesemedence-gyulladással fél évig nyomtam az ágyat. Más mesterség után kellett nézni. Valaki azt javasolta: legyek esztergályos, mert az meleg műhelyben dolgozik. Így történt a pályaválasztás.

– És aztán nyugdíjig mindkét dolgot párhuzamosan csinálta? 

– Nyugdíjig, meg még tovább is. Dolgoztam több cégnél, játszottam több zenekarban. Voltam esztergályos, gépbeállító illetve üzemvezető a műszergyárban, a BHG-nél és a Jako Kft.-nél. Az egyik váltás például úgy történt, hogy az akkori zenekarommal a vasipari vállalat (a későbbi BHG) klubjában léptünk fel rendszeresen, s mikor megtudták, hogy forgácsoló vagyok, felajánlottak egy automata gépbeállítói állást.

– Mi a különbség az esztergályos és a forgácsoló között? 

– A gépi forgácsoló öt szakmából tevődik össze: esztergálás, marás, gyalulás, fúrás és köszörülés. A vizsgamunka olyan, hogy mind az ötöt érintő feladatot kapunk.

– A rendszerváltás hozott valami változást az életébe? 

– Nagy megrázkódtatás nem történt, munkahelyváltás igen. Alakultak sorra a vegyes vállalatok és a külföldi tulajdonúak. Szekszárdon a német Adam Koch neve vált ismertté a fémiparban. Forgácsoló üzemet hozott létre. Nála, a Jako Kft.-nél dolgoztam a legtöbbet – kisebb megszakításokkal –, üzemvezetőként. Hetven-száz ember tartozott hozzám és nyolcvan gép, részben hagyományos, részben CNC-vezérlésű. Onnan mentem nyugdíjba 2019-ben, aztán még egy évet ráhúztam, a szerszámműhelyben esztergályosként, egy komoly gépen.

– Tekinthető az esztergálás alkotó munkának? 

– Mindenképpen. Saját ötletek is kivitelezhetők. Készítettem egy időben fából esztergált dísztárgyakat: gyertyatartót, csillárt, függönykarnist. Még díjat is nyertem egy 1986-os szekszárdi amatőr művészeti, iparművészeti kiállításon. 

– Tolnára a házasságkötése révén került? 

– Nem, később költöztünk oda, 1986-ban. Eladva a szekszárdi panellakásunkat, némi hitelfelvétellel tudtunk venni egy tolnai kertes házat. A művészetnek egyébként a megismerkedésünkhöz is köze volt. Az ipari iskolában az egyik tanárunk, Dittert Jenő irodalmi szakkört működtetett. A feleségem eredetileg bőrdíszművesnek tanult – később lett egészségügyes –; ő is jött a versmondókhoz, színjátszókhoz. Így találtunk egymásra. A legnagyobb alakításom akkoriban a Bolond Istók volt, 63 versszakkal. 

– Akkor már gitározott? 

– Igen, már 14 évesen kezdtem tanulgatni, és pont ötven éve hogy megalapítottuk az öttagú Neptun zenekart. Ez volt az első formáció, amelyikben játszottam. Aztán jött, csak a fontosabbakat említve, a Mozaik, a Taktus és a Dominó. Főleg bálokba és lakodalmakba jártunk, miközben rengeteg problémát, tagcserét kellett átvészelni. Fiatalon a továbbtanulás, katonaság, házasságkötés, költözés miatt maradoztak el a zenésztársak, később pedig a betegség, nyugdíjazás, halál kóstolgatta a zenekarokat. Hatvan fölött már nekem is kezdett fizikailag sok lenni az utazás, az éjszakázás, úgyhogy 2018-ban abbahagytam. 

– Nem fáj a szíve emiatt? 

– Amikor nagyon ment a buli, s véletlenül maradt egy szabad hétvége, egyszerűen nem tudtam magammal mit kezdeni, annyira hiányzott. Most már elvagyok, néha játszom magamnak.

– Hogy lehet ugyanazzal a kézzel esztergálni és gitározni? 

– Óvni kell. Vigyáztam arra, hogy ne repedezzen a bőröm, ne durvuljanak el az ujjaim. Nem szárazon esztergáltam, hanem olajfolyadékot használva. 

– Most, hogy abbahagyott mindent, amivel egy életen át foglalkozott, mi okoz örömet? 

– Mindenekelőtt a gyerekek, unokák meglátogatása. Sajnos messze vannak: a fiam Vácon, a lányom Ausztriában él. Örömet okoz az éneklés – tagja vagyok az Ad Libitum kórusnak –, és a rászorulók segítése. Feleségemmel együtt részt veszek a karitász munkájában. Karácsonykor a csomagkihordásban segédkeztem.

Kiskunfélegyházáról kerültek Szekszárdra Tarjányi Ágoston 1955-ben született Kiskunfélegyházán. Apja kántor-tanító volt, akit 1956-ban koholt vádak alapján meghurcoltak. Egy ideig nem kapott képesítésének megfelelő munkát. Amikor 1959-ben megpályázta és elnyerte a szekszárdi kántori állást, ideköltöztek. Fia – aki a negyedik gyermeke volt az öt közül –, 1969-ben az autóvillamossági szakmát kezdte tanulni, de egy betegség miatt pályamódosításra kényszerült. Gépi forgácsoló végzettséget szerzett 1973-ban.

Dolgozni a műszergyárban kezdett, aztán a BHG-hez került (1974–1990-ig), majd a JAKO Kft.-nél (illetve annak elődjénél) tevékenykedett 2019-es nyugdíjazásáig. Volt esztergályos, gépbeállító és üzemvezető. (Kisebb kitérők adódtak közben. Például 2004–2007-ig visszament a műszergyárba üzemvezetőnek.) Házasságot 1976-ban kötött. Felesége az egészségügyben dolgozott nyugdíjazásáig. Szekszárdról Tolnára 1986-ban költöztek. Két gyermekük és három unokájuk van.