Önkormányzat

2022.02.25. 17:32

Új csapat végzi majd a zöld felületek gondozását Szekszárdon

Teljes mértékben az önkormányzat feladata lesz a parkok, zöld felületek gondozása Szekszárdon – mondta péntek délelőtt, Katz Zoltánné főkertésszel és a Városfejlesztési és Üzemeltetési Igazgatóságot vezető Magyar Károllyal tartott sajtótájékoztatóján Gyurkovics János alpolgármester.

Szepesi László

Korábban egy cég végezte a városban az utcák, terek füves részein a kaszálást, idén már az önkormányzat leendő dolgozói teszik ezt. Elmondta, ez kezdetben a szükséges gépek beszerzése miatt ugyan drágább lesz, de később a mostaninál kevesebbe kerül a város zöld felületeinek gondozása, s remélhetően szebbek is lesznek Szekszárd terei, parkjai. Az új csapat végzi majd a kertészeti munkák mellett a lombeltakarítást, télen a síkosság mentesítést is.

Jelenleg is van egy zöldfelületet karbantartó csoportja az önkormányzatnak – mondta a város főkertésze. Most ennek létszámát bővítik, mert a több mint egymillió négyzetméter zöldfelület, a virágos részek gondozása mellett, a fák, cserjék gondozása több embert kíván. Azt is megemlítette, hogy Szekszárd 2003-óta részt vesz a virágos város versenyben, s a korábban kapott elismerések után is szeretnének jó eredményt elérni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában