Diákok

2022.03.18. 20:00

Tortáról is született dolgozat a 36. Csapó Dániel Emlékversenyen

Diákok versenyeztek egymással pénteken a Csapó középiskolában. Előre elkészített dolgozatokat bírált el a zsűri.

Szeri Árpád

Kilenc intézmény húsz tanulója négy témakörben mérkőzött meg egymással előre elkészített dolgozatai révén a pénteken rendezett 36. Csapó Dániel Emlékverseny alkalmából. A vendéglátó szekszárdi Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban Budapest, Hajdúnánás, Kaposvár, Kiskunfélegyháza, Lengyel, Szombathely,  Vác és Vép is képviseltette magát diákjai révén. 

 

A fiatalokat és a pedagógus kollégákat Fülöp Mónika igazgató köszöntötte, kifejezve reményét, hogy a találkozó eléri célját, minden résztvevő hasznos ismereteket gyűjt és öregbíti a Csapó jó hírét. Azt is elmondta, hogy a beérkezett dolgozatok bírálatára a helyieken kívül másutt élő és tevékenykedő, elismert szakembereket is felkértek, annak érdekében, hogy objektív értékelések szülessenek.

 

Az Élelmiszeripari technológiák bemutatása címet viselő szekcióban az első helyezést a szombathelyi Németh Nóra szerezte meg, Egy hungarikum a tortában elnevezésű munkájával. Őt a kaposvári Horog Orsolya, Jakab Anna Anita és Kalocsa Virág Csenge követte, míg a bronzérmet a kiskunfélegyházi Mészáros Marcell László vihette haza. Különdíjat kapott a szintén kiskunfélegyházi Szabó Imre, Rétesünk lapjai című dolgozatával.

 

A Hagyományok, értékek megőrzése, A vidék fejlesztésének lehetőségei, az  Alternatívák a mezőgazdasági termelésben, illetve a Precíziós gazdálkodás című, összevont témakört alkotó szekcióban a váci Bakradzsiev Krisztián állhatott fel a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára A levélbogarak taxonómiája, biológiája és mezőgazdasági jelentősége című tanulmányával. Mögötte a vépi Varga László, illetve a berettyóújfalui Dudás Mercédesz és Tóth Anita végzett. Különdíjas lett a hazai színeket képviselő Perjési Petra, munkájának címe a Tejelő tehenek takarmányozásának hatásai a tejfeldolgozásban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában