A mozdonynak lelke van, aki ért hozzá, érzi, milyen az állapota

– Mindent vezetett? Gőzöst, dízel- és villanymozdonyt is? 

– Igen, az én generációm mindenhez ért. Nemrég mentem nyugdíjba, negyven és fél év szolgálat után. Gyakornokként kezdtem a munkát a MÁV-nál, két év alapkiképzést kaptam: vontatási, vonatkísérői és kocsirendezői feladatokat ellátva, részben a budapesti Keleti pályaudvaron, részben Bátaszéken. Bajai vagyok, de Bátaszék volt a telephelyem mindvégig. Innen vittem a vonatokat Pestre, Szegedre, Kecskemétre és Székesfehérvárra. 

– Nagyot fejlődött a technika… 

– Nagyot, de ennek nem mindenki örül. Én nem szeretem, ha helyettem a technika dolgozik. A villanymozdonyban már nem mozdonyvezető ül, hanem sofőr. A gőzösön mindent én csinálok, egyetlen egy automatikus védelem van: a kazánbiztonsági szelep. A többi a mozdonyvezető dolga: irányítja, kezeli, karbantartja, szereli. Újabban már a dízelmozdony is egy számítógéppel telepakolt modern jármű, a villanyról meg jobb nem is beszélni… 

– A mozdonyvezetők rémei az öngyilkosok. Önnek voltak ilyen esetei a negyven év alatt? 

– Sajnos voltak, kevés mozdonyvezető ússza meg ezt. Hat halálos balesetem volt, abból három öngyilkos és három figyelmetlen, közlekedési szabályszegő. A mozdonyvezető nem tud kitérni. Fékezhet, ez minden, amit tehet.

– Mindezek dacára, nyugdíjasként mégis visszatért… 

– A fővonalakra semmi pénzért nem térnék vissza. Nosztalgiagőzösöket vezetek három helyen, de az se visszatérés, hanem folyamatos munka. Pörbölyre, a gemenci kisvasúthoz például tizenhárom éve járok. 

– A másik két helyszín? 

– Budapesten a hűvösvölgyi gyermekvasút, ahova havonta egyszer megyek, és a Vasúttörténeti park. Ez utóbbi helyen csak évente háromszor-négyszer gyújtjuk be a hatalmas, 130 tonnás amerikai Truman-mozdonyt. Ezt 1944-ben gyártották az USA-ban, és az év vége felé már európai hadszíntereken szolgált. Áthoztak tízezer darabot, abból kétezer az Atlanti-óceán mélyére került, a német tengeralattjárók jóvoltából. Jelenleg a világon összesen három üzemképes Truman-mozdony van, s ebből következik, hogy Truman-vizsgával rendelkező mozdonyvezetők se sokan lehetünk. Az, hogy ez a példány megmenekült az összedarabolástól, egy elkötelezett vasútszerető embernek, Vass Andrásnak köszönhető. Ő a Truman Alapítvány elnöke. 

– Pörbölyön mennyi elfoglaltsága van? 

– Havonta két hétvége. De nekem ez nem elfoglaltság, mert a hobbim a gőzös. Kikapcsolódás. Szeretem az erdőt, az állatokat, a mosolygós embereket, és itt minden együtt van. A kollégák is rendesek, klassz kis csapat. Amíg az egészségem engedi, csinálom. Van négy keskeny nyomtávú dízelmozdony is – a Gemenci Erdő- és Vadgazdaság működteti a kisvasutat –, s előfordul, hogy egy forgalmasabb hétvégén több mint ezer utast szállítunk. A jó idő kicsalogatja a természetbe az embereket, pláne most, a járvány miatti bezártság után. 

– A gőzös még jó állapotú? 

– Ez egy 1954-es román gyártmányú, 490-es Resica. Keményfával tüzeljük, nem pedig szénnel, mert van fa bőven, sík a terep, és ez is elég a megfelelő gőzfejlesztéshez, erőátvitelhez. A pályasebesség 15 kilométer/óra. A mozdonynak lelke van. Aki ért hozzá, érzékeli, hogy milyen az állapota, időben orvosolja az apró bajokat, s így nagy probléma sosem adódhat. 

– A munkája a hobbija. Van esetleg más szabadidős kedvtelése is? 

– Bajai lévén a víz, a vízi sport is közel áll hozzám. Motorcsónak-versenyző voltam, 350 köbcentis kategóriában, a nyolcvanas években. Ott nagyobb volt az utazási sebesség: 160-170 kilométer/óra. Hazai és nemzetközi bajnokságokon is dobogós helyezéseket értem el, aztán még húsz évig szerelőként segítettem a csapatot. 

– Nem egy életbiztosítás ez a sport. Voltak balesetei? 

– Voltak. A víz időnként nagyon „kemény” tud lenni. De alighanem be vagyok oltva halál ellen. A Jóisten eddig még mindig úgy gondolta, hogy megtart. 

Világkupa-győztes versenyző volt 

Tubákos Iván 1963-ban született Baján. A szegedi Bebrits Lajos Közlekedési Szakközépiskolában végzett vasútgépészeti szakon. Ott érettségizett 1981-ben, és dízelmozdony-szerelő szakmát szerzett. Dízelmozdony-vezetői vizsgát 1983-ban, villanymozdony-vezetőit 1989-ben tett. A MÁV szolgálatában állt negyven és fél évig, három hónappal ezelőtti nyugdíjazásáig. Nosztalgiagőzösöket továbbra is vezet Budapesten és Pörbölyön. Szenvedélye a vonatozás. Dízellel és villanymozdonnyal is járt, de főleg a gőzösök állnak hozzá közel, mert azok felfűtése, működtetése komoly felkészültséget igényel. Karbantartja és szükség esetén szereli is ezeket az öreg járműveket. Sokfelé megfordult, de máig Baján él. Családos, két gyereke, három unokája van. Másik szenvedélye a vízi sport. Eredményes motorcsónak-versenyző volt fiatalkorában, 350 köbcentis kategóriában. Világkupa-győzelmet 1984-ben, világbajnoki harmadik helyezést 1989-ben szerzett. Emellett háromszoros magyar bajnok, továbbá Eb második és harmadik helyezett volt.