Az utolsók egyike a tolnai kovácsmester

Klasszikus módon dolgozó kovács már nagyon kevés van az országban. (A megyében talán 3-4 lehet.) A kevesek egyike a tolnai, hetvenéves Dohóczki János. A nyolcadik osztály elvégzése után szegődött el inasnak – az akkori lakóhelyén, Kölesden –, és azóta veri az üllőn a vasat. Kalapácsokat, fogókat, kéziszerszámokat használ. Flex és más modern, elektromos eszköz nincs a műhelyében. Befűti a kemencét, áttüzesíti, megmunkálhatóvá hevíti az anyagot.

‒ Nagyjából kilencszáz fokon kovácsolható jól a vas - mondja -, 1200 fok körül már deformálódik, olvadni kezd.

Elképesztő mennyiségű fémet munkált meg a tolnai iparos az elmúlt több mint fél évszázad során. Kerítéseket, kapukat, ablakrácsokat, korlátokat, hófogókat készített, magán és középületekhez. Van egy kis mobil kohója, amivel mesterség-bemutatókat is tartott, kézműves vásárokon. A járvány előtti években pedig a kölesdi iskolában volt szakköre, ott rakta meg a tüzet, s készített apróbb tárgyakat a tanulókkal együtt.

‒ A vegyes tüzelőanyag a jó - hangsúlyozza -, a szén vagy a koksz magában nem az igazi, csak faszénnel vegyítve. Ilyenkor nyáron a barackmag is megteszi, az is úgy viselkedik, mint a faszén.

Kevesen tudják, hogy nemcsak forrón formálja a kovács az anyagot; hidegen is. Befog a satuba mondjuk egy ujjnyi vastag, 12x12 milliméteres átmérőjű fémszálat, függőlegesen, ráhúz egy speciális, kétkezes fogantyút, és tekerni kezdi. Így jönnek létre a csavart minták.

‒ Ha egy kerítésben van 50-60 ilyen elem - mutatja -, igencsak megizzasztja az embert, mire elkészül vele. Ezt nem kajakból kell húzni, mint a bicepszre gyúró srácok csinálják, hanem teljes testből. Egy-két nagy vagányt, aki az utcákon szétrugdossa a szemétgyűjtőket és derékba töri a kisfákat, szívesen elhívnék ide, hogy bontakozzon ki!

Kisebb munkákat még vállal, de az aktív, mindennapos kovácsolást 6-7 éve befejezte. Néhány készülő díszrács és kerítéselem látható a műhelyében, valamint egy rostalemezből kivitelezett PET-palackkupak gyűjtő edény, ami közterületre kerül majd, Kölesden.

‒ Folytatás? - gondolkodik el. ‒ Nem tudom, hogy lesz. Két lányom van, és a hét unokából is öt lány. Mindkét vőm agrárvállalkozó, a két fiúunokát is az érdekli. Tizenévesen már traktort vezetnek. De ki tudja? Hátha megtetszik nekik idővel a kovácsmesterség is!

Dohóczki János 1952-ben született Kölesden. Az általános iskola elvégzése után elszegődött a helyi kovácshoz, inasnak. Szakmunkásvizsgát 1969-ben tett. Először a kölesdi téesznél dolgozott, később a szekszárdi TOTÉV-nél és más cégeknél. A rendszerváltáskor, 1989-ben önálló iparossá vált. A rendszeres munkát 6-7 éve fejezte be, kisebb feladatokat még vállal. Annakidején nagy díszkapukat, hosszú vaskerítéseket készített és lovakat patkolt. Mobil kohójával mesterség-bemutatókat is tartott, például nyaranta Domboriban, a kilencvenes évek második felében, a Kismesterek napján. Kölesdről Szekszárdra költözött 1977-ben, majd Tolnára, 1985-ben. Ott él ma is, házas, két lánya és hét unokája van.