Bíró László püspök Isten ajándékának tartja a kórházban töltött időt

‒ Hány éve bajlódik a lábaival? 

‒ Összesen 920 napot töltöttem kórházban, kilenc műtétem volt, és tavaly májusban jöhettem ki – mondja Bíró László püspök. ‒ Azóta tudok menni mankóval, aminek nagyon örülök. 

‒ Úgy tudom, közben covidos is volt, kétszer is…

‒ Igen, de ez az egész időszak számomra nem szenvedés, hanem nagy ajándék volt. Rengeteg tapasztalatot szereztem, kedves gesztusokat kaptam az orvosoktól, nővérektől, rokonoktól, hívőktől, betegtársaktól. Érezhettem, hogy nem vagyok egyedül.

‒ Most hogy néz ki az élete?

‒ A pécsi pálosoknál vagyok a kolostorukban. Szerencsére nem egy ember dolga, hogy szolgáljon ki engem, hanem egy közösség segít a mindennapokban. Így nem érzem magamat tehernek. 

‒ Hosszú távon ott marad? 

‒ Ameddig tudok nekik segíteni a lelki gondozásban, maradok. Ha már nem, akkor egy szociális otthon lesz a végső állomásom a Földön. 

‒ Hát ez elég lehangoló, de az emberiség egészének helyzete is az. Járvány, háború, aszály. Hogyan viszonyuljanak mindehhez a keresztények?  

‒ János apostol írja le a Jelenések könyvében a napba öltözött asszony történetét, aki szül, és a sátán el akarja ragadni a gyermekét, de nem tudja. Ebben a reményben kell élnünk! Mesterkedhet a gonosz, de a jó végül mindig győz. A hívő ember nem a saját erejében bízik, nem immanens erőkben, nem a politikai ügyességben, hanem hiszi azt, hogy a történelem mögött ott van az Isten.  

‒ Vajon miért nem okosodik meg az emberiség? Miért követi el ugyanazokat a hibákat (szerzésvágy, erkölcstelenség, háború) generációról, generációra? 

‒ Nincs új a nap alatt; az ember évezredek óta ugyanaz. Az ószövetségi olvasmányok is erről tanúskodnak. Elszomorodnunk mégsem szabad. 

‒ Ön a kilencszáz napos kórházi kezelés alatt soha sem szomorodott el?  

‒ A Jóisten legnagyobb ajándékának tartom, hogy megőrizte a jókedvemet. Apám és a nagyszüleim is derűs emberek voltak.

‒ Kicsit sem zavarja a jelenlegi életminősége? 

‒ Nem tartom életminőséget érintő tényezőnek, hogy mankóval járok. Amikor valaki azt mondta II. János Pál pápának, hogy „Szentatya, öregszünk, öregszünk…”, ő a botjával rámutatott a lábára, és azt felelte: „Az a jó, hogy alulról kezdődik!”. Én is így vagyok ezzel.

Bíró László 1950-ben született Szekszárdon. Ugyanott szentelték pappá 1974-ben. Püspökké II. János Pál pápa nevezte ki 1994-ben. Kecskeméten szentelték fel. A Kalocsa-Kecskeméti főegyházmegye helynöke volt, majd családpüspök, tábori püspök, a budapesti Központi Papnevelő Intézet rektora, az Egyetemi templom igazgatója és más pozíciókat is betöltött, például az egyházi sajtóban, ahol az Új Ember című lap szerkesztőbizottságának elnökeként tevékenykedett hosszú ideig.

Jelenleg Pécsen él, de Tolna megyébe mindig szívesen látogat, főleg Szekszárdra, ahol rokonai, gyermekkori pajtásai laknak. Munkásságáért megkapta többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét (2012), a Mindszenty-emlékérmet (2017) és a Szekszárd Város Díszpolgára címet (2019).