Haditorna verseny

2022.09.28. 17:31

A Csapó diákjai képviselik Tolna megyét a döntőben

A Déli Agrár Szakképzési Centrum Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium CSAPÓ II. csapata képviseli megyénket a Magyar Honvédség Országos Haditorna Verseny országos döntőjén, miután megnyerte a sötétvölgyi gyermektáborban szerdán megrendezett megyei viadalt.

Brunner Mónika

A lövészet sem hiányozhatott a haditorna feladatai közül (Fotó: Mártonfai D.)

A négy iskola, a Déli ASZC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium Szekszárd-Palánk, a Tolna Megyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium Dombóvár, a Tolna Megyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium, valamint a Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium két-két csapata vetélkedett az országos verseny Tolna megyei fordulójában.

Az oktatási intézmények diákjai négy fős csapatokat alkottak, egy-egy kvartettet három fiú és egy lány alkotott. A fiataloknak nyolc feladatot kellett teljesíteniük: a lövészetben, az akadálypályán, az egészségügyi ismeretekben, a honvédelmi totón, a gumi kézigránát célbadobáson, tájékozódási és fegyveres váltófutáson, valamint figyelés-távbecslésben kellett jeleskedniük. 

Vén Csaba őrnagy, a szekszárdi 8. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda vezetője lapunknak elmondta, hogy a tanulók az életben is hasznosíthatják a versenyen megszerzett tudást. Az egészségügyi ismereteket bizonyítandó feladat volt például, hogy mit kell tenni, ha a barátjuk kerékpárral elesik, hogyan kell ellátni a sérülését, és segítséget hívni. A mátrix futáson pedig égtájakat kellett helyesen meghatározniuk a versenyzőknek, ezzel is kicsit közelebb került hozzájuk a világ. 

A Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítésére, a honvédelmi nevelés elősegítésére, valamint a sport és az egészséges életmód népszerűsítésére hirdették meg a versenyt. Az első helyezett serleget, a dobogós csapatok érmeket, okleveleket, valamint honvédségi ajándékokat kaptak. Az Országos Haditorna Verseny jövő évi döntőjében a megyei győztesek mérik össze tudásukat. 

Eredmények: 1. Déli Agrár Szakképzési Centrum Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium (CSAPÓ II.) csapata, 2. DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium (CSAPÓ I.), 3. TMSZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium (Dombóvár).

A győztes Csapó II. csapata ezen felül a legjobban lövő csapatnak a Magyar Tartalékosok Szövetsége Tolna Megyei Szervezete (MATASZ) által felajánlott vándorserleget és a legjobb tájfutó (MÁTRIX) csapatnak járó elismerést – a Zrínyi Miklós Honvéd Nyugdíjas Klub különdíját – is elnyerte. A Tolna Megyei Védelmi Bizottságnak „A legkatonásabb csapat” különdíját a TMSZC Ady Endre Technikum és Kollégium (ADY I.) csapata érdemelte ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában