Szabadtéri utcafórum

2022.10.19. 20:38

A nagyforgalmú út burkolatának felújítása égető feladat

Felsővárosban a Kápolna téri játszótérnél zárult szerda kora este Szollár Zoltán háromnapos szabadtéri utcafórum-sorozata, amelyet a közelgő időközi választás apropóján hívtak életre. Szekszárd 4. számú választókerületének Fidesz-KDNP színeiben induló képviselőjelöltje a játszótér mellett, asztalokkal és padokkal is ellátott helyszínen várta a közönséget, mindazokat, akik közösen szeretnének tenni lakókörnyezetükért.

Ábrahám-Gazsó Rita

Szollár Zoltán (jobbról) és Máté Péter

Fotó: Mártonfai Dénes

A fórumra szép számú lelkes érdeklődő érkezett, akiket a jelölt mellett Horváth István, a körzet országgyűlési képviselője, Gyurkovics János alpolgármester és Máté Péter önkormányzati képviselő is fogadott. 

– Talán itt kell legkevésbé bemutatkoznom, a civil élet mindig fontos volt számomra, 2015 óta elnökként vezetem a Fősővárosi kört – mondta Szollár Zoltán, aki hozzátette, ez sem egy emberről szól, közös összefogásról beszélünk, erre a közös összefogásra szeretnélek bíztatni benneteket – szólt hallgatóságához, a támogatásukat kérve a választáshoz.

A jó hangulatú összejövetelen csak úgy záporoztak a helyiek ötletei, felvetései. A találkozónak helyet adó játszótérrel kapcsolatban felmerült például annak bekerítése, több szemetes, köztük a kutyaürülék gyűjtésére használható zacskó és tároló elhelyezése, állandó nyilvános vécé telepítése, de az átmenő forgalmat lassítandó a Kápolna tér környékének 30-as övezetté nyilvánítása is.

Több észrevétel érkezett a Remete utcával kapcsolatban is. Volt, aki az 1-17-es számig tartó bal oldal vízelvezető csatornájának javítását kérte, más az 56-os szám előtt álló öreg szilvafa lelógó ágai miatt reklamált, valamint egy fedett buszmegállót javasolt ide építeni, de ahogy az egybegyűltek helyesléséből látni lehetett, talán az egyik legfontosabb feladatnak a nagyforgalmú út burkolatának felújítását jelölték meg.

Sokan reklamáltak a hegyről lefelé száguldók, az általuk keletkezett zajártalom miatt, fekvőrendőr kihelyezését javasolták, ám elhangzott, hogy ahol busz jár, oda nem helyezhetnek ilyen forgalomcsillapító eszközt. Máté Péter képviselő egy helyi példát hozott a város egy másik pontjáról, ahol sebességmérést kértek, amely szerinte sokat javított a helyzeten.

Elhangzott problémaként a Bocskai utcával kapcsolatban, hogy túl keskeny, szükség lenne a pincék felőli oldal irányából az úttest szélesítése az akadálymentes közlekedés érdekében, felmerült, hogy az utca páratlan oldalán nincsen közvilágítás este, amely közlekedésre így alkalmatlan. Emellett egy háromgyermekes férfi azt kérte, hogy telepítsenek zebrát a Mérey utcai kereszteződésbe a biztonságos átkelés miatt. Akadt, aki a Bocskai utcából a Remete közbe átvezető egykori hidat hiányolta, és annak pótlását kérte.

Többen reklamáltak a mostani autóbusz menetrend miatt is, részben a legutolsó járat újraindítását kérték, részben pedig a járat eredeti útvonalának visszaállítását. Őket Gyurkovics János alpolgármester megnyugtatta, aki szerint közös egyeztetéssel változtatható a jelenlegi menetrend.

– Nagyon sokat dolgoztam azért, hogy kialakítsuk ezt a teret és ez nem volt hiábavaló, mert önök ezt a teret belakták – célzott a rendezvénynek helyt adó Kápolna térre Horváth István képviselő. – A város szakrális öröksége és az újonnan épített infrastruktúra és azok az emberek, akik ezt belakják, ez adja meg az igazi értékét a városnak és ennek a közösségnek. Azért, hogy ezt az értéket meg tudjuk őrizni és ezt a civil, értékalapú identitást, amit önök itt létrehoztak, Szollár Zoltánon keresztül be kell vinnünk a közgyűlésbe – fogalmazott.

A hétfői utcafórumot a Kadarka és Klapka utcák sarkánál tartották, a keddit pedig a Kőrösi Csoma Sándor utcai játszótéren. Mindhárom alkalommal szép számmal érkeztek a helyiek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában