2022.11.19. 16:20
Élménykertet alakítottak ki az iskolában
Élménykertet hoztak létre a Szekszárdi Dienes Valéria Általános Iskolában.

Forrás: Facebook
A szülők is sok segítséget adtak, virághagymákat, növénytöveket, szerszámokat, díszkavicsokat és hasznos tanácsokat is. Mint az az intézmény közösségi oldalán olvasható, a kert kialakításában partnerek voltak az iskola tanárai, vezetői és a karbantartók.
A kert közelében nincs folyóvíz, ezért átmenetileg esővízgyűjtővel oldották meg az öntözést. Mivel az időjárás nem kedvezett, a felsős tanulók közreműködésével (a főépületből kannákkal hordtak vizet) sikerült feltölteni a tartályokat. Naponta, folyamatosan végezték a növények telepítését, főként a lelkes második évfolyam tanulóival. Szerencsére sok virághagymát, fűszer- és dísznövényt hoztak a gyerekek, melyek szép látványt nyújtanak. És persze alig várják a tavaszt, hogy kibújjon a rengeteg nárcisz, jácint, tulipán.

A veteményesbe hagymát, epret, salátát ültettek, borsót vetettek, de a gyerekek nagy örömére helyet kapott itt borsmenta, kakukkfű, citromfű, sóska is, melyeket élvezettel kóstolgattak. A felsős tanulók technika órán sok növényjelölőt faragtak, illetve kavicsokat is festettek, amelyek szintén csodás színfoltjai a kertnek. Ők is hoztak és ültettek virághagymákat, növénytöveket.
Az ágyásoktól távolabb málnabokrok, sőt egy birs és egy szilvafa is helyet kapott, nem volt kis feladat a gödrök kiásása. Abban bíznak a Dienes iskolások, hogy tavasszal ezek is életre kelnek. Az örömteli kertészkedés közben folyamatosan ismerkedtek a gyerekek az eszközökkel, a munkafolyamatokkal, a kert élővilágával, a növények jellemzőivel és hasznával.