Tedd szebbé a karácsonyt

2022.11.27. 16:59

Félmillióval több pénz folyt be a jótékonysági árverésen

A válság ellenére – vagy éppen azért – még adakozóbbá váltak az emberek Tolnán és környékén. Legalábbis ez derült ki a tolnai Családsegítő Központ (CSSK) által levezényelt, nemrég lezárult jótékonysági árverés során.

S. K.

Illusztráció: Shutterstock

Mint azt megírtuk, a tavalyi és tavalyelőtti sikeres akcióhoz hasonlóan idén is rendeztek jótékonysági online árverést, a Tedd szebbé a karácsonyt! program keretében. A CSSK mellett ezúttal is további nyolc szervezet – a Háló közalapítvány, a helyi Karitász csoport, a KÉSZ, a Civil Voks, a családsegítő központ, a református nőszövetség, a kulturális központ, a Vöröskereszt és a gimnázium – működött közre a szervezésben. 

Mint azt Székelyi Anikótól, a CSSK vezetőjétől megtudtuk, idén a korábbi éveknél is több felajánlás, 135 adakozótól 339 „tétel” érkezett be, amelyekre egy héten keresztül lehetett online licitálni. Hat tétel kivételével minden felajánlás elkelt, a befolyó összeg pedig mintegy félmillió forinttal meghaladta a rekordösszegű tavalyi bevételt is. Az árverés révén összegyűlt 1,844 millió forint minden várakozást felülmúlt. 

A pénz nagyobb részéből a Tolnai járás településein – Tolnán, Faddon, Bogyiszlón, Fácánkerten – élő 111 rászoruló gyermeknek és 59 nehéz sorsú felnőttnek állítanak össze egyenként nagyjából 10 ezer forint értékű csomagot. A fennmaradó 175 ezer forintot – a Tolnai Háló Közalapítvány támogatásával kiegészítve – buszköltségre fordítják: december 9-én 44 gyermeket visznek a fővárosba, a felújított Operaházba, ahol a Makrancos királylány című darabot nézik meg.

Idén a korábbi éveknél is több felajánlás, 135 adakozótól 339 „tétel” érkezett be.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában