2023.01.01. 15:30
Csiniben tolták a szilveszteri batyus bált Szekszárdon
Véget ért egy újabb esztendő, eljött a 2023-as év. A megyeszékhelyen kora este a bálokon még csendesen, visszafogottan ünnepeltek a szilveszterezők, más helyeken, a házibulikban már jól hallhatóan jobban adtak a közelgő újév érzésének.
A szilveszterezőket kitűnő idő fogadta, az újév beköszönte előtt többen mentek ki a szekszárdi utcákra ünnepelni, tűzijátékokat fellőni az égbe, köztük családok kisgyerekkel. – Ne fogd meg, ne érj hozzá – figyelmeztette az egyik kisgyereket szülője, mikor azt látta, hogy a csöppség odatotyog az egyik fellőtt tűzijátékhoz.
A Babits Mihály Kulturális Központban megrendezett Szilveszteri Batyus Bálon kisgyereket is lehetett látni, igaz, ez a buli azért inkább a felnőtteké volt. A hangulatért itt a Bravo Zenekar és DJ Táborfy felelt. Szakács Róbert, a Bravo Zenekar vezetője korábban a TEOL-nak elmondta, hogy a legszélesebb körű repertoárral készültek a szilveszteri estre. Előre megírt műsoraik nincsenek, a közönség reakcióit veszik figyelembe. A bulizók nagyon sok magyar zenére számíthatnak, amelyeket velük együtt tudnak énekelni.
Szilveszter 2022. a Babitsban és a Teke Sörözőben
Fotók: Makovics KornélA szilveszteri divatról szólva elmondható, hogy a többség az elegáns stílust hozta, a fiatal lányokat lehetett farmerben, de rövid szoknyában, harisnyában, magassarkú cipőben látni. A felnőtt korosztály a kisgyermekeket is csinosan öltöztette fel, ők maguk pedig aztán igazán a legmagasabb szintű elegenciát prezentálták, úgy a hölgyek, mint az urak. Előbbiek szép ruhában, gyönyörű felsőben, nadrágban, szoknyában, az urak ingben, öltönyben ünnepeltek.
Bonyhádon "malackergető" futást tartottak
Fotók: Makovics KornélEste kilenc órakor a hangulat még épp csak kezdett kialakulni a partikon, utcákon, tereken. A megyeszékhelyen több helyütt házibulit tartottak, ezeken a helyeken ekkor már hallhatóan jól érezték magukat az ünneplők.
Azonban késő este, éjszaka a hangulat mindenhol a tetőfokára hágott, a szilveszterezők pezsgővel koccintottak az újévre.