Baja

2023.02.11. 09:30

Várja a munka világa a jövő vízügyi szakembereit – galériával

A 2023-ban végzett hallgatók oklevélátadó ünnepségét tartották február 10-én délelőtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának dísztermében. Az eseményen részt vett Nyirati Klára polgármester és Hajdú Miklós alpolgármester. Az Eötvös József Főiskolát dr. Szilágyiné dr. Szinger Ibolya rektora képviselte.

MÁRTON ANNA/baon.hu

Levegőbe repítették kalapjukat a diplomások

Fotó: Márton Anna

Az ünnepség az elnökség tagjainak bevonulásával kezdődött, Réthy Pál közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár, dr. Bíró Tibor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar dékánja, dr. Cimer Zsolt oktatási dékánhelyettes, Kozma Tibor Bence, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke foglaltak helyet az elnökségben.

A diplomaátadó különleges esemény, hangzott el a bevezető beszédben, hat évvel ezelőtt a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen megalakult a Víztudományi Kar, melynek jogelőd intézményeivel együtt 60 éves múltra tekint vissza a vízügyi felsőoktatás Baján.

Réthy Pál beszédében kiemelte, hogy második alkalommal köszöntheti a frissen végzett hallgatókat Baján, a diplomaátadó ünnepségen. Hangsúlyozta, a diplomaosztó jó alkalom arra, hogy hátranézzenek a frissen végzett hallgatók és végigkövessék azokat a lépéseket, amelyek elvezették őket az adott eseményhez.

– Önök olyan időszakban fejezik be tanulmányaikat, amikor a korábbiakhoz képest még inkább kulcsfontosságú kérdéssé válik a vizeink jövője, a fenntartható gazdálkodás, a vizekhez köthető természeti értékeknek a védelme. A víz kiemelkedő fontosságú életünkben, és erre jó példa a 2022-es év, amikor emberemlékezet óta nem látott vízhiánnyal és súlyos aszállyal kellett szembenéznünk és megküzdenünk. A klímaváltozás okozta szélsőséges időjárási körülmények megjelenése, az egyenetlenségekkel kapcsolatos kihívások kezelése adekvát szakmai válaszokat igényel a vízügyi szakemberektől. Az egyetlen hatékony eszköz a kezünkben egy átgondolt, a problémákra gyorsan reagáló, a gazdaságot és a társadalmat egyaránt támogató vízgazdálkodás, ami magába foglalja az állami tulajdonú vizek, vízi létesítmények működtetését és fenntartását, illetve vizeink jobb hasznosítása érdekében a vízvisszatartást, a vízszétosztást, a kockázatmegelőző vízkárelhárítást, a vizek állapotának fokozott javítását, a minőségi vízi-közműszolgáltatást és a minőségi csapadékvíz-gazdálkodás támogatását – fogalmazott Réthy Pál.

Dr. Bíró Tibor dékán köszöntőjében felhívta a figyelmet arra, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Kara készül a jeles évfordulók megünneplésére. – Az, hogy ma itt lehetünk és ahogy fölnéz a mérnöki társadalom a bajai vízügyi felsőoktatásra, az köszönhető annak a hatvan évnek, amelyet a jogelődök nagyon kemény munkával fölépítettek és véghez vittek – mondta. 

Beszédében kitért arra, hogy a Magyar Hidrológiai Társaság elnöke dr. Szlávik Lajos professzor szerint a hazai vízügyi szolgálatnak a mérnökgerincét a Baján végzettek adják. 

Emlékeztetett arra, hogy hat évvel ezelőtt az Eötvös József Főiskolából kiszakadt a vízügyi kar, de továbbra is harmonikus a viszony a két intézmény között, összefogásuk a városon belül példaértékű, tette hozzá.

Amikor a műszaki felsőoktatás önállósodott, egyetemi karrá kellett váljon, ami egy nagy kihívás volt annak idején, hiszen felsőfokú technikumból alakult át főiskolai karrá, és 2017-ig főiskolai kritériumnak megfelelő intézmény volt. A Közszolgálati Egyetemen felzárkózott az egyetemi karok mellé a Víztudományi Kar.

– A mi felelősségünk igen nagy, hogy a Víztudományi Kar olyan képzést folytasson és olyan rangot szerezzen a magyar felsőoktatásban amelyre a végzett mérnökök büszkék lesznek – fogalmazott dr. Bíró Tibor dékán.

Hangsúlyozta, hogy ez ma így van, de kevésbe köszönhető csak a jelenlegi oktatóknak, hiszen nagyon komoly jogelődintézmény és oktatói szakmai gárda dolgozott a bajai vízügyi felsőoktatás érdekében és a sikereiért. Ezt folytatni, fenntartani kell egy megváltozott európai felsőoktatási térségben. 

Kiemelte továbbá, hogy Baja a gyakorlati képzéséről híres hely, továbbra is szeretné megőrizni a kivívott pozícióját és helyzetét a magyar és európai felsőoktatásban.

Büszkén ismertette a megjelent vendégekkel az elért eredményeket. Megemlítette, hogy a felsőoktatási rangsorban húsz helyet javított a Víztudományi Kar, bőven a középmezőnyben vannak. A Víztudományi Kar ma négy MTA doktorral és egy akadémikussal büszkélkedhet. A kar tudományos tevékenysége exponenciálisan nőtt.

 Végül hozzátette, hogy: víztudományi laborprogram indult, amely az utóbbi évtizedek legnagyobb víztudományi kutatási programja, tizenegy konzorciumi taggal. Ma a bajai vízügyi felsőoktatás a vízügyi kutatások terén előkelő helyen helyezkedik el.

Végül megköszönte a végzősöknek, hogy a Víztudományi Kart választották, valamint a hozzátartozóknak is köszönetet mondott dr. Bíró Tibor dékán, hogy ebben az időszakban támogatták a fiatalokat. Ezt követően a végzős hallgatóknak átadták a diplomákat.

A diplomaosztóról készült galériát itt tekinthetik meg.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában