A szabadságharcban szolgált, de az első világháborút is túlélte

Azt gyakorlatilag mindenki tudja, hogy a ’48/49-es szabadságharc egyik fontos alakját Jellasicsnak hívták. Az már kevésbé ismert, hogy a horvát bán mellett a család egy másik tagja is fontos szerepet töltött be a történelem viharos éveiben, mégpedig a magyar oldalon. Jellasics Károlyról van szó, aki 1833-ban Pécsett látta meg a napvilágot. Dr. Vargha Dezső nyugalmazott főlevéltárost kértük, hogy idézze fel az akkori eseményeket.

– A Jellasics család egy része Pécsett telepedett le, történetünk főszereplői távoli rokonságban álltak egymással. Károlyra nagy hatással volt a márciusi forradalom hevülete, ezért fiatal kora ellenére beállt a Tolnai Önkéntes Nemzetőr Zászlóaljba, tizenöt éves korában pedig már hadnaggyá léptették elő – mondta.

A történelem nem sokkal később a pákozdi csatában összehozta a két rokont, akik életükben először a hadszíntéren láthatták egymást (ezt követően a feljegyzések szerint 1851-ben találkoztak még).

Jellasics Károly az eszéki vár védelmében is részt vett, az erődítményt azonban 1849 elején elfoglalták a túlerőben lévő osztrák haderők. Ezt követően az útja Debrecenbe vezetett, ahol a forradalmi kormány szolgálatába állt ismét. A későbbiekben a Görgey-féle dicsőséges hadjáratban is fontos szerepet kapott, és egészen a szabadságharc leveréséig hadnagyként szolgálta a magyar hadsereget. Világosnál ő maga is letette a fegyvert.

A bukás után a kivégzést elkerülte, ám a büntetést nem. A többi, alacsonyabb rangú tiszthez hasonlóan őt is besorozták az osztrák hadseregbe. Katonai pályafutása után orvosi diplomát szerzett Pesten, majd a Dárdai járás (ma Horvátország) főorvosa lett. Hosszú életet élt, 1921-ben halt meg.

A teljes cikk ide kattintva olvasható a Bama.hu oldalán.