Testületi ülés

2023.05.01. 17:30

Anyagi elismerés a gondozási központ munkatársainak

Ülésezett a bátaszéki képviselő-testület és fontos döntéseket hozott. A szociális bizottság január elsejétől visszamenőleg, fejenként, havonta bruttó tízezer forint jövedelemkiegészítést javasolt a Gondozási Központ bátaszéki működési területén dolgozó 14 közalkalmazottjának, számolt be az eseményről a bataszek.hu.

Mauthner Ilona

Dr. Kostyálné Dr. Kovács Klára képviselő (Fotó: MW)

Dr. Bozsolik Róbert polgármester aggályát fejezte ki, ha a központi költségvetés és a jogszabályok adta lehetőségeknek köszönhetően megtörténtek a bérrendezések, valamint annak kompenzálása most önkormányzati szinten is, akkor szabad-e egy ágazatot kiemelni a többi közül, főleg úgy, hogy előzetesen nem egyeztettek az érintett társulási önkormányzatokkal. Többen tartottak attól, hogy ez a döntés komoly bérfeszültséget jelenthet a társtelepüléseken dolgozó szakemberek között. 

Dr. Kostyálné Dr. Kovács Klára képviselő, a testület egy korábbi elvi megállapodására hívta fel a döntéshozók figyelmét, ami arról szólt, ha majd nem lesz annyira feszített a költségvetés, akkor nem csak szóban, hanem anyagiakban is segíteni kell ezeket a dolgozókat, hiszen a rájuk igen komoly terhet rovó járvány idején sem sikerült ez minden évben. Véleménye szerint most jött el ez az idő. Így, ha csak jelképesen is, de elismerhetik azt a rendkívül nehéz, hálátlan és felelősségteljes munkát, amit ezek az emberek napról-napra végeznek, igen alacsony fizetésért.

A javaslatot nem vetették el a képviselők, hanem arról döntenek később, hogy milyen forrásból finanszírozzák az emelést.

Hiába volt várostakarítás Bátaszéken, hiába gyűlt össze közel 100 zsák hulladék az önkéntesek segítségével, mára ugyanolyan szemetes a város, mint egy héttel ezelőtt – hangzott el a képviselő-testület legutóbbi ülésén. Molnár Péter képviselő e probléma, valamint a közbiztonság miatt is a térfigyelő kamerarendszer felülvizsgálatát, korszerűsítését szorgalmazta, amit az önkormányzat több oldalról is megvizsgál majd.

Napirenden voltak az önkormányzat által létrehozott közalapítványok – Árva Gyerekekért, a közművelődési, a gimnáziumi és a Vicze János Sportalapítvány – tavaly évi tevékenységéről szóló beszámolók is. A polgármester méltatta és megköszönte a vezetők és a tagok fáradhatatlan munkáját. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában