Madarak

2023.05.03. 14:37

Kanalasgémek érkeztek Tolnába

Kanalasgémek érkeztek Tolna vármegye védett területeire – adta hírül legutóbbi hírlevelében a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság.

Hanol Erzsébet

Mint írják, a madárfaj jellemzően az alföldi vizes területek telepesen költő gémféléje. A Dél-Dunántúlon csak kevés fészkelő területét ismerni. Rendszeresen csak a Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet és a Pacsmagi-tavak Természetvédelmi Területén költ.

Fotó: Shutterstock

Korai fészkelő, fészekalja enyhe teleken már március elején teljes lehet, de március végén általában a költő párok a fészkelő területen tartózkodnak. Fészkét tavalyi száraz nád közé, fűzbokrokra, sokszor fákra építi. A Pacsmagi-tavakon fészke égerfákon van nagy kócsagok és szürke gémek társaságában. Vonuló madár, a telet Dél-Európában, Észak-Afrikában tölti. Táplálkozóterületei a zavartalan sekély vizű mocsarak, halastavak, telelőterületén a tengerparti lagúnák.

A kanalasgémet Európában több nemzetközi  egyezmény védi, hazánkban 1912 óta országos védelemben részesül. Jelenleg fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500 ezer forint. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában