Negyedszázados vezetői pályája tele volt kihívásokkal

Huszonöt év nagy idő, dr. Váradyné Péterfi Zsuzsannától arról érdeklődtünk, milyen érzés volt vezetőként végleg kilépni a múzeum ajtaján, ahová annyi emlék köti. 

– Kettős érzés volt bennem. Az ember elfárad a végére, így valahol vártam, hogy vége legyen, ugyanakkor nagyon nehéz elköszönni a kollégáktól, az intézménytől. Amikor utoljára ott jártam, hogy összepakoljam a dolgaimat és úgy mentem végig az épületen, hogy már nem vagyok igazgató, nagyon furcsa volt – válaszolta a nyugállományba vonuló vezető, aki nem kis szomorúságot érzett arra gondolva, többé már nem tölti majd itt a napjait. – Örülök tehát, de hiányzik is a volt munkahelyem, a kollégák, az viszont megnyugtató, hogy meg van az utódom dr. Fazekas Ferenc személyében, aki eddig az igazgató-helyettes volt. E tekintetben biztos kezekben látom a jövőt – fogalmazott dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna, aki hozzátette, utódjáról tudja, hogy hasonló szellemben viszi tovább a múzeumot.

Az elmúlt huszonöt évre visszatekintve azt mondta, nem gondolta volna, hogy ilyen hosszú ideig áll majd az intézmény élén, mint ahogy azt sem sejtette, hogy folyamatos építkezés zajlik majd náluk, ahogyan ez alatt az idő alatt történt. Szerinte utóbbi különösen nem jellemző a múzeumokra. – Én egy kis, egy épületből álló múzeumot vettem át, kezdtem működtetni, amely egy száznégyzetméteres állandó kiállításból és egy szép kis időszaki kiállítótérből állt. Majd 2001-ben hozzánk csatolták a képtárat, amely megint csak egy hatalmas gyűjtemény volt – mesélte a korábbi évekről. 

Onnantól, 2003-tól elindult a Lussonium romkert építése, amely három részből épült fel, három külön időpontban, 2007-ben, sőt 2021-ben is bővítették. Ezzel Tolna vármegye jelentős látnivalójává vált. Ehhez kötődően 2008-ban elindult egy hároméves, nemzetközi Limes projekt, amelyhez kötődően több reklámanyag készült. Mindezzel Lussonium bekerült az európai „körforgásba". Közben 2007-ben új helyre költözött a Képtár, 2014-ben pedig elindult a Deák-ház építése, 2016-ban adták át itt a Paksi Metszet című kiállítást.

– Folyamatosan valamilyen új helyzettel szembesültünk, mindig meg kellett felelnünk az adott építkezéseknek. Ha akartam sem tudtam volna "belekényelmesedni" a feladatokba – véli a volt intézményvezető, aki szerint bár maga az építkezés az önkormányzatot terhelte, a szakmai munkát a múzeum munkatársai végezték, ami jelentős feladat volt. A kollégák azonban szerencsére megértették, hogy egyfelé kell húzniuk, így ha kellett, mindenki túlórázott, hogy haladjanak a tennivalókkal. Ezeknek meg is lett az eredménye, mivel 2004-ben megkapták az Év Múzeuma különdíjat, ami azért is nagy dolog, hiszen akkor még nagyon fiatal, mindössze tíz éves volt az intézmény, 2006-ban pedig az országban elsőként átvehették a Poroszlai Ildikó emlékplakettet és oklevelet. 

Ez a kismúzeumok – tehát a nem országos vagy vármegyei intézmények – részére létrehozott elismerés, amelyet szakmabeli kollégák ítélnek oda a szerintük legméltóbb múzeumoknak. – Nagy értéke van, különösen, hogy elsőként kaptuk meg, amikor megalapították a díjat, elismerve az ország akkor még legfiatalabb múzeumának munkáját. Ez nagy büszkeséggel töltött el – emelte ki az igazgató, hozzátéve, nagy múzeumok mellett 2017-ben is döntőbe kerültek az Év Kiállításáért meghirdetett pályázaton, oklevelet elnyerve, amely szintén nagy eredmény volt.  

Emellett elsőként találtak ki gyerekek számára múzeumi vezetést, az országban is elsők között indítottak életmód gyerektábort 1999-ben. Volt hogy nyaranta hat héten keresztül tartottak ilyen táborokat, amely a mai napig törtlenül népszerű. Sokszor részt vettek a Múzeumok Majálisán, a Múzeumok Éjszakáján, a Múzeumok Őszi Fesztiválján és a Közösségek Hetén. Mindig megpróbáltak haladni a kihívásokkal, új ötleteket, a közönséget vonzó programokat igyekeztek kitalálni annak érdekében, hogy továbbra is meg legyen a látogatottságuk. Ilyen program volt például a kosztümös, valamint az élőszereplős tárlatvezetés.

Ezen izgalmas évek után felmerül a kérdés, hogy Zsuzsanna miként tölti majd az elkövetkező heteket és éveket, milyen feladatok várják az új életében. Ami a szakmai részét illeti, mint mondta, utolsó napján nagyon szép búcsúztatót rendeztek neki a kollégák és felvetették, hogy szeretnék ha időnként visszajárna kosztümös tárlatvezetést tartani. Konkrétan nem egyeztettek még ez ügyben, de úgy tűnik, a jövőben a múzeumba látogatók alkalmanként továbbra is találkozhatnak majd vele, de emellett a családjával is több időt töltene.

 – Három kis unokám van, akik eddig csak azt látták, hogy nagymama dolgozni jár, éjfélkor jön haza, mert Múzeumok Éjszakája van, a nagymama elutazik... Többet szeretnék velük lenni, mivel még a legnagyobb is csak nyolc éves. Most kell velük foglalkozni, nem amikor majd 16 évesek lesznek, akkor ugyanis már nem feltétlenül akarják majd – vélekedik. Mint megtudtuk, a következő heteket az unokákkal tölti, amely sokat segít számára az elválásban. – Egyelőre persze nem igazán érzem magam nyugdíjasnak, most még kicsit olyan, mintha a nyári szabadságomat tölteném. Ősszel biztosan változik majd a helyzet, akkor egy új életritmust kell majd beállítanom – fogalmaz dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna a jövőt illetően.