Tárlat

2023.08.26. 15:40

Sólya Veronika kültéri kiállítása díszíti Dunaszentgyörgy központját

Hangulatos szabadtéri kiállítás színesíti néhány hete Dunaszentgyörgy központját. A táblákon, montázs-szerűen a helyi fotós, Sólya Veronika utóbbi években készült képeinek legszebbjei láthatóak.

Gazsó Rita

Különleges táblák tűnhetnek szembe pár hete a dunaszentgyörgyieknek és az idelátogatóknak a falu központjában, amelyen a helyi fotós, Sólya Veronika munkái láthatóak. 

Sólya Veronika fotói rendszeresen láthatóak az országos csatornák időjárás jelentései alatt. Fotó: Molnár Gyula

– Folyamatosan nagyon sok szép fotóval lep meg bennünket Sólya Veronika, amelyeket eddig csak a közösségi oldalakon csodálhattak meg az emberek – mondta a kezdeményezés ötletgazdája, Kirnyákné Balogh Mária polgármester, aki úgy fogalmazott, szerette volna, ha minél többen látják a Dunaszentgyörgy életét, természeti környezetét, az itteni rendezvényeket ábrázoló képeket. – Sok ember nincs fent azonban a világhálón, úgy gondoltam, hogy ezzel a kis állandó kiállítással ők is megtekinthetik ezeket a szépséges fotókat – mondta. A polgármester pozitív tapasztalatokról számolt be, az itt élők ugyanis nagy örömmel fogadták és megszerették az új látványosságot.

Az utcatáblákhoz hasonló technikával készült táblákon Sólya Veronika 2016-2022 között készült legszebb képei láthatóak, montázs-szerűen elrendezve, főként természetfotók, de a település életének érdekesebb pillanatai is sikerült elcsípnie el a fotósnak, aki egyébként fotóriporterünk, Molnár Gyula édesanyja és már jó ideje nyugdíjas.

Sólya Veronika tanyán nőtt fel, ezért is szereti a természetet. A fotózás iránti szerelem régre vezethető vissza nála, 14 éves korában kezdte egy Pajtás géppel, ám egy időre a családi elfoglaltságok a háttérbe szorították ezt a hobbit. Könyvelőként ment nyugdíjba a helyi téeszből. Egészen 2010-ig várt mire újra fényképezőgépet ragadott, ám azóta szinte el sem engedi. Iskolai, egyházi rendezvényt is fényképez, de valójában a természetfotók Vera néni igazi kedvencei. Úgy fogalmazott, hogy megszállottja a természetfotózásnak. Bár 2013-ban még egy verses-novellás kötete is megjelent, Hazafelé címmel, az írást hamar háttérbe szorította a fotózás. Nem titkolja, hogy 81 éves, mint mondja, mostanra már gyakran "érzi a kort", ennek ellenére ma is tesz-vesz a ház körül.

Bár szívbetegsége miatt az orvos rendszeresen óvatosságra inti, főként hajnalonként ma is napi szinten kerékpárra pattan és a fényképezőgépével járja a környéket. Ha kell, órákon át fotózik, volt, hogy -18 fokban készítette hangulatos képeit. Mint mondja, nem fél semmitől, pedig volt pár érdekes kalandja. Egy alkalommal vaddisznócsordával találkozott, máskor utólag derült ki, hogy vadászok által lezárt területen fotózgatott, ahol több lövés is eldördült, de szerencsére mindkét kalandot baj nélkül megúszta.

 Fotó: Molnár Gyula

Fotóit gyakran beküldi a különböző országos televíziókhoz, amelyek rendszeresen láthatóak is az időjárás jelentések alatt. Legutóbb, hétfőn a Dunaworld csatornán tűnt fel egy napkeltét ábrázoló képe, de van, hogy a NatGeo-n is bemutatják egy-egy fotóját. Hat kiállítással is büszkélkedhet: ebből ötöt Dunaszentgyörgyön, egyet pedig Pakson a Csengey Dénes Művelődési Központban láthatott a közönség. Legelső fotótárlatának középpontjában egyébként a Brinyó, a dunaszentgyörgyi-láperdő állt. Nagyon szereti fényképezni a madarakat, különösen a gólyákat, de a természetfotók mellett gyakran készít képeket a családjáról, a faluról és a helyi Vadrózsa együttest is örömmel fotózza. Vera néni szerint csodálatos érzés viszont látni ilyen módon a képeit. 

– Sok visszajelzést kaptam, hogy mennyire tetszik ez a kis tárlat a dunaszentgyörgyieknek. Volt, hogy a boltban vásárláskor is megdicsérték a képeimet – meséli. 

A fotózás iránti szeretet pedig úgy tűnik, öröklődik a családban. Gyula fia egészen kicsi, csupán kétéves volt, amikor Veronika először adta a kezébe a Pajtás gépet, felnőttként aztán édesanyja szerint már átvette az irányítást, sokszor ő instruálja Vera nénit, hiszen ma is előfordul, hogy együtt indulnak el fényképezni. Molnár Gyula szerint, aki jó ideje főfoglalkozású fotós – egyebek mellett a Tolnai Népújság fotóriportere – édesanyjának és a fotózás iránti szenvedélyének nem kis szerepe volt abban, hogy belőle fényképész lett.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában