Egy Hét a Csillagok Alatt

2023.08.01. 12:58

Vadásszunk együtt hullócsillagokra

Egy Hét a Csillagok Alatt címmel országos csillagászati programsorozat kezdődik, amelynek keretében augusztus 3-13. között több mint hatvan helyszínen várják majd távcsöves bemutatók, előadások és hullócsillaglesek az érdeklődőket.

Teol.hu

Képünk illusztráció.

Forrás: Shutterstock

A kezdeményezés célja, hogy minél többen élhessék át a csillagos égbolt megfigyelésének élményét. Ebből a célból csillagvizsgálók és egyesületek, amatőr- és kutatócsillagászok egyaránt szerveznek bemutatókat, többek között Dombóváron is.

Lakatos Csaba amatőr csillagász „Járdacsillagászat Dombóvár belvárosában” címmel tart távcsöves bemutatót a Művelődési Ház előtti téren augusztus 10-én, csütörtökön sötétedéstől. A program ingyenes, és előzetes bejelentkezés sem szükséges.  A programról érdeklődni a 06703770277 telefonon vagy a [email protected] levélcímen lehet.

Lakatos Csaba a Kaposszekcsői Általános Iskola matematika tanára, lelkes amatőr csillagász, valamint a helyi csillagászati szakkör vezetője. A 200/1000 Newton, EQ5 nevű műszerrel tartja meg a járdacsillagászati programot Dombóvár belvárosában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában