MCC

2023.09.16. 07:00

Ahol a tehetség megjelenik, ott kell érte minél többet tenni

Tanévnyitó, egyben avatóünnepség volt pénteken délután Szekszárdon, a Mathias Corvinus Collegium Hunyadi utcai, nagy múltú és mostanra gyönyörűen felújított épületében.

Szepesi László

Gulyás Gergely és Szalai Zoltán az MCC szekszárdi évnyitóján

Fotó: Mártonfai Dénes

A köszöntő beszédet Szalai Zoltán az MCC főigazgatója mondta, majd Böröcz Máté, az MCC szekszárdi képviselet-vezetője tartott beszámolót, ezt pedig egy pódiumbeszélgetés követte A jövő Magyarországa címmel, melynek során az MCC főigazgatója kérdezte napjaink és jövőnk legérdekesebb, leglényegesebb témáiről Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető minisztert, a rendezvény meghívott vendégét. 

A tehetség felelősséggel jár, s minden helynek szüksége van a tehetségekre, kezdte tanévnyitó beszédét Szalai Zoltán. Ahol a tehetség megjelenik, ott kell érte minél többet tenni, és ezt a feladatot nem lehet elég korán kezdeni, a tehetség jeleire minél korábban fel kell figyelni. Ez a szemlélet jelenik meg az MCC-ben a Kárpát-medence legnagyobb tehetséggondozó intézményében. 

Mint elmondta, 1996 óta az általános iskola felső tagozatától a felnőtt korig működtetnek közcélú, ingyenes tehetséggondozási programokat, lehetőséget adva a nemzetért, a közért tenni akaró fiataloknak arra, hogy képességeiket kibontakoztassák, a legkitűnőbb hazai és külföldi oktatóktól tanulhassanak. 

Jelenleg 28 Kárpát-medencei településen, a diákok lakóhelyéhez közel folyik ez a munka, mert cél, hogy a megszerzett tudást is majd helyben, saját közösségük érdekében kamatoztassák. Az egyedülálló programok lényege, hogy a hagyományos közoktatást, egyetemi oktatást kiegészítő magas szintű képzést nyújtanak, sokoldalú tudást adva interdiszciplináris jelleggel. 

A főigazgató beszélt az MCC széleskörű tevékenységéről, a tudásközpont működtetéséről, könyvek kiadásáról, nemzetközi tudományos kongresszusok szervezéséről. Szekszárdon 2021-ben kezdték a munkát, s ma már kétszáz érdeklődő tanuló látogatja a Hunyadi utcai központot, amely felnőttek számára is a közélet és a kulturális élet fontos fórumává vált. 

Megemlítette, bár Szekszárd a legkisebb város, ahol MCC működik, de a lakosok számához viszonynyitott részvételi arányt tekintve az első három között van. Visszatérve a fiatalokhoz, elmondta, céljuk közt szerepel, hogy a tehetséges diákokat nem csak belföldi, hanem külföldi tapasztalatszerzéshez is hozzásegítsék.

Böröcz Máté, az MCC szekszárdi képviselet-vezetője a kezdetek óta eltelt fejlődésről beszélt. Arról, hogy induláskor szinte hihetetlennek tűnt, hogy elérik az a létet, ami az MCC Hunyadi utcai bázisát ma jellemzi. Nem csak az építkezésről szólt, hanem a csapatról, amely két év alatt megtöltötte élettel, tudással a képzési központot. Köszöntője zárásaként nagyszerű fotókból álló rövid bemutatót láthattak az ünnepség résztvevői.

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter az évnyitón már második alkalommal volt vendége az MCC-nek Szekszárdon. Most is interjúalany volt, a kérdező pedig Szalai Zoltán főigazgató, aki egyben a Mandiner hetilap főszerkesztője is. 

A beszélgetésben a miniszter megemlítette, közel lakik az MCC központjához, s szinte irigységgel nézi az ott lakó, tanuló diákokat. Beszélt arról is, jó, hogy ez a tehetségfejlesztés nem csak a fővárosban, hanem szerte a Kárpát-medence sok városában működik, s tíz éves kortól akár az oxfordi, vagy Cambridge-i ösztöndíjig segítik a tanulmányokat. Szóba került a pedagógusok fizetése is. 

Gulyás Gergely elmondta, jó lenne, ha a tanárok munkájuk fontosságának megfelelő bért kapnának. Szerinte ehhez közelebb vagyunk, mint bárki gondolná, akár már hónapokon belül meglehet az áttörés, amely jelentős béremeléshez vezet.

Egy kérdés az uniós pénzekről szólt. Válaszában a miniszter elmondta, ő a kormányon belül az optimisták közé tartozik, s szerinte jó esélyek vannak arra, hogy a hétéves költségvetés kohéziós forrásokból nekünk járó összegéhez már az idén hozzájuthatunk.

Az ünnepség zárása után a miniszterelnökséget vezető miniszter válaszolt a szekszárdi újságírók kérdéseire is. Itt szóba került a félbemaradt uszodaépítés. Ez komoly adósságunk Szekszárddal a szemben, válaszolta,  és az illetékes Építési Minisztérium mindent megtesz azért, hogy az eddigi lemaradásokat, amennyire lehet behozzuk, s a lehető leghamarabb folytatódjon és befejeződjön a sportuszoda építése. 

Szerinte egy ilyen város, egy ekkora város megérdemel egy jó minőségű uszodát. Nagyon bízik benne, hogy soron kívül folytatódhat a beruházás. Szüreti Napok kapcsán kérdeztük az itteni borról is. Elmondta, ismeri, s most, miután ő is részt vesz a nyitóünnepségen ismét meg fogja kóstolni.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában