Hajdan

2023.09.11. 09:02

Fákat csonkítottak meg Dombóváron

Hajdan című sorozatunkban ismét visszatekintünk a régmúlt idők érdekességeire, fontos eseményeire Tolna vármegyéből.

Szeri Árpád

A kép illusztráció.

Fotó: Ground Picture

25 ÉVE „Aszódy József egy apró műanyag csiptetővel megoldotta a zoknik párosításának több évszázados problematikáját” – közölt cikket a szekszárdi vállalkozóról a Tolnai Népújság 1998. szeptember 14-i száma.  „A több színben is gyártott, egyszerű, de nagyszerű zoknicsipesz – illetve alkotója – szenzációs külföldi karriert futott be az elmúlt időszakban. Aszódy József a genfi, a zágrábi, illetve a pittsburgi nemzetközi találmányi kiállításon egyaránt előkelő díjazásban részesült. Éppen ideje volt tehát, hogy végre Magyarországon is szélesebb nyilvánosságot és egyfajta elismerést kapjon tevékenysége. Ez az óhaj a múlt héten valósult meg Budapesten, a Magyar Feltalálók Egyesületének székházában. Itt nyújtotta át Latorcai János, az Országgyűlés gazdasági bizottságának alelnöke azokat az elismeréseket Aszódy Józsefnek, melyeket a fentebb említett kiállításokon – távollétében – ítélt neki oda a bírálóbizottság.”

25 ÉVE „Előbb vágtak, aztán mér (legel)tek” címmel fák csonkításáról jelent meg beszámoló a Tolnai Népújság 1998. szeptember 12-i számában. „Megdöbbenve konstatálták Dombóváron a Kölcsey utca lakói, hogy a házaik előtt lévő fákat néhány munkás motoros fűrésszel alaposan megcsonkítja. Mint kiderült, a Dédász Rt. helyi üzemvezetőségének megbízásából vagdosták le a kőrisfák ágait egy Somogy megyei cég dolgozói. Munkájukat az ingatlantulajdonosok telefonjai után a város polgármesterének a kérésére ugyan azonnal leállították, de maguk után az említett utcában így is 3 kivágott és 26 megcsonkított fát hagytak. A Dédász Rt. időközben már meg is tette ajánlatát, ami arról szól, hogy vagy ők vagy a város önkormányzata elvégezteti a légvezetékeket és ezzel együtt a biztonságos áramszolgáltatást veszélyeztető faágak levágását és a lombkorona esztétikus kialakítását, a felmerülő költségeken pedig megosztoznak.”

A dunaföldvári Szüreti Fesztiválon mazsorett csoportok is felvonultak. Fotó: Gottvald Károly

25 ÉVE Szüreti Fesztiválnak adott otthont Dunaföldvár. „Az első nap műsorának címe akár a rendezvény mottója is lehetne: Borban az igazság. A nótaest után szombaton reggel fúvósok ébresztették a várost, majd bohókás szüreti vetélkedő következett.”
Szeri Árpád

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában