2023.09.12. 11:30
Napokon belül érkezik a szociális tűzifa
Megkezdődött a negyvenhét köbméter szociális keményfa tűzifa szállítása a kétszázkilencvenhat lakosú Udvari községbe. Az udvari képviselő-testület a tervek szerint a jövő héten rendeletben alkotja meg, hogy milyen feltételeknek kell megfelelniük a szociális tűzifa igénylőinek.
Peszt Attila, Udvari polgármestere tájékoztatta lapunkat, hogy az idei évben, a hagyományok szerint ismét lesz lehetőség szociális tűzifaigénylésre. Napokon belül érkezik a községbe a fűtésre alkalmas keményfa.

A szociális tűzifán túl tervezik, hogy az idei év utolsó felére visszahozzák a tüzelőanyag- és a villanyszámla támogatási rendszert. Az udvari lakosok számára ez három-öt mázsa szén és egyenként egy havi villanyszámlájuk kifizetését jelenti. Ám ezek egyelőre csak tervek, a döntés előtt át kell tekinteniük az önkormányzatuk szociális keretét – tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy a beiskolázási segélyek kifizetése már megtörtént, hároméves korig a gyermekek ötezer forintot kaptak, az óvodásoknak tízezer forint, az általános iskolásoknak húszezer forint, a továbbtanulóknak huszonötezer forint, a főiskolásokna-egyetemistáknak negyvenezer forint egyszeri összeg járt. Az idei évben közel ötszázötvenezer forint támogatást osztottak szét, huszonegy család harminchat gyermekének.
Az év végi ünnepekkor a tizennégy év alatti gyermekek háromezer forint körüli értékű csomagot kapnak, a hatvanöt felettieket hétezer forint értékű csomaggal ajándékozzák meg. Az idős korosztály számíthat az udvari önkormányzat közfoglalkoztatásban előállított termékeire is, például savanyúságra, lekvárra, valamint, hogy tartós élelmiszerekkel is ellátják őket.
A halálesetnél az, aki udvari lakos eltemettetéséről gondoskodik, ötvenezer forint támogatást kap. Az udvari újszülött gyermekek egyszeri húszezer forint támogatásban részesülnek. Rendkívüli esetekben, például káreseteknél, a polgármesteri hatáskör maximum százötvenezer forintot engedélyez kifizetni önkormányzati részről.
– Az udvari lakosok általánosan elfogadják a helyzetüket, az önkormányzattól csak ritkán kérnek segítséget, például nem jönnek hozzánk azzal, hogy nincs mit enniük, és elkelne a segítség. Panaszkodnak, hogy nehezen élnek, ám csak kevés esetben nyújtanak be hozzánk kérelmet a támogatáshoz – mondta Peszt Attila polgármester.
Hozzátette: a településükön nem épült ki a szennyvízelvezető rendszer, ezért szippantó kocsival szállítják el a szennyvizet. A szippantási díj öt köbméterenként tizenhatezer forint, ebből az összegből az önkormányzat hatezernyolcszáz forintot vállal át.