Névadó ünnepség

2023.10.18. 20:00

Örök emléket állítanak Tóth Ferenc személyének

Polgármesterként, országgyűlési képviselőként és kormánymegbízottként is tevékenykedett a faddi sportcsarnok névadója. Sokat segített szülőhelyének és a vármegyének. Ifjú korában kézilabdázott, később nagy kedvvel teniszezett.

Szeri Árpád

Tóth Ferenc 2019-ben kapta meg a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje Polgári Tagozat kitüntetést

Tóth Ferenc nevét veszi fel a faddi sportcsarnok. A létesítmény keresztelője október 20-án, pénteken 16 órától lesz. A névadó ünnepség az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulójára szervezett, rendhagyó megemlékezés keretében zajlik le.

– Ez a megemlékezés valóban némileg más, kicsit több lesz az eddigiekhez képest – erősítette meg Bordács József polgármester. – Tóth Ferenc, nagyközségünk szülötte Fadd polgármestere volt, országgyűlési képviselőként is tevékenykedett, valamint kormánymegbízotti tisztet is ellátott. Miután mindössze három évvel ezelőtt távozott az élők sorából, még nagyon sokan emlékeznek kiváló személyére, profi politikai szemléletére és elhivatott munkásságára.

Mindezek révén segítette szeretett települését, a paksi székhelyű választókerületet, illetve az egész vármegyét. Ezért döntött úgy tavaly képviselő testületünk, hogy sportcsarnokunkat róla nevezzük el. Egyébként ez a létesítmény éppen akkor épült meg, amikor településünk polgármestere volt. S még egy adalék: aki ismerte Tóth Ferencet, azaz Fecót – Faddon mindenki így nevezte őt annak idején –, az tudja jól, hogy milyen fontos szerepet játszott életében a sport.

Ifjú korában kézilabdázott, később teniszezett, emellett valamennyi jelentős vármegyei sporteseményen ott ült és szurkolt a lelátón. Ha szabad röviden egy személyes emléket is megosztanom az olvasókkal: jómagam 1992-ben, Faddon, polgármestersége idején  ismerkedtem meg vele. Már az első beszélgetünk után kiderült, hogy nagyon hasonló az értékrendünk, élet szemléletünk. Ez a szívélyes emberi kapcsolat idővel barátsággá nemesült. Sokat dolgoztunk együtt, kiváltképp paksi közéleti tevékenységem idején. Sőt, egyik országgyűlési választási ciklusában az a megtiszteltetés ért, hogy kampányfőnöke lehettem.

Miután tizennyolc év paksi ténykedésem után 2018-ban családommal együtt visszaköltöztem Faddra, találkozásaink sűrűbbé váltak és rengeteget beszélgettünk egy-egy pohár jóféle vörös bor mellett. Egyszer aztán ezzel a kijelentéssel lepett meg:

– Készülj Józsi, neked itt hamarosan polgármesteri feladataid lesznek! Hittem is, meg nem is, de  ebben is igaza lett. Ám tavalyi megválasztásomat sajnos már nem érhette meg, hiszen 2020-ban, a coviddal való, hosszan tartó küzdelem után elhunyt. Távozását mindenki megdöbbenéssel és fájdalommal fogadta.

Tóth Ferenc temetésén Áder János és Kövér László is lerótta kegyeletét 
Fotó: Mártonfai Dénes

Nagy kedvvel teniszezett

Tóth Ferenc 1950. december 30-án született Faddon. Közgazdaságtudományi egyetemet végzett, dolgozott a faddi termelőszövetkezetben, a helyi nevelőotthonban és Szekszárdon, a KÖJÁL-nál is. 1990 és 1994 között Fadd polgármestereként, 1994 és 1998 között a község alpolgármestereként tevékenykedett. 1998 és 2014 között Paks és térsége országgyűlési képviselője, 2011 és 2014 között Tolna megye kormánymegbízottja volt. Felesége, Deák Erzsébet kémia-fizika szakos középiskolai tanár. Ferenc nevű gyermeke állatorvos az Egyesült Államokban, András sakk oktató Ausztráliában.

Kormánymegbízottként nagy örömmel végezte munkáját – nyilatkozta lapunknak nyolc évvel ezelőtt, amikor hatvannégy évesen elköszönt az általa vezetett intézménytől. „A négy esztendő alatt igyekeztem olyan hivatalt kialakítani, ahová örömmel járnak a dolgozók, és legfőképpen, amellyel elégedettek az ügyfelek. A visszajelzések alapján ezt sikerült elérni, de természetesen tennivaló még mindig akad, hiszen az a cél, minél jobb, minél inkább ügyfélbarát és hatékony kormányhivatal-, illetve kormányablak álljon az állampolgárok rendelkezésére.”

Hobbija az olvasás és a zene és a sport volt. Ami utóbbi időtöltését illeti, rendszeres drukkolt az ASE lelátóján ülve és nagy kedvvel teniszezett. 2020. december 3-án, a koronavírus szövődményeiben hunyt el, nem sokkal hetvenedik születésnapja előtt. Temetésén Áder János, Magyarország akkori köztársasági elnöke, Kövér László, az Országgyűlés elnöke, Süli János volt miniszter, Potápi Árpád János államtitkár, Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának elnöke, Horváth István országgyűlési képviselő, Horváth Kálmán kormánymegbízott és Fehérvári Tamás, a vármegye közgyűlésének elnöke is lerótta kegyeletét.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában