Kovács Antal is a sport Prima Primissima díj egyik jelöltje

A jelöltet a minap Pakson azért kerestem meg, hogy felidézzük azokat a korábbi évtizedeket, amelyek predesztinálták őt erre a legjobbaknak járó díjra. Vittem magammal egy régi riportot, amelyet még 1992 nyarán készítettem, mikor hazajött Barcelonából, ahol, néhány héttel huszadik születésnapja után lett a cselgáncs olimpiai bajnoka.

Ahogy szól a régi felvétel, látom, elérzékenyül. Édesanyja beszél, mondja, milyen boldog volt, mikor találkoztak a repülőtéren, hogy látta, megjött, itt van, épségben. Aztán hallatszik a több ezer ember tapsa, ujjongása, mikor megérkezik Paksra. Majd Anti beszél a felvételen a folytatásról, hogy előbb picit pihen, aztán készülni kell újra, mert junior világbajnokság lesz, utána meg Európa bajnokság, s biztos, hogy mindenki őt akarja megverni a tatamin.

– Ezt a felvételt nem is hallottam. Édesanyámnak is milyen fiatalos a hangja. Az enyém is ma karcosabb már, de ez nem tegnap volt. Mégis, ahogy ezt a hangulatot hallottam, teljesen visszajött az a régi érzés. Nagyon fáradt voltam, nagyon későn értünk haza, mégis döbbenetes volt az az este. Alig mertem leszállni a buszról, annyira sokan voltak, ennyi embert nem láttam még előtte, így együtt, és mind az én kedvemért jöttek. Csodálatos volt.

– Az édesanyja a riportban azt mondta, boldog, hogy húsz évesen ezt elérte. Hogyan érte el? Mi szeretett volna lenni kiskorában?

– Tűzoltó, katona, mint minden kisgyerek. Aztán mérnök. Testvérem a műszaki egyetemre ment, én is követtem. De volt egy kéztörésem, és a műszaki rajzzal gondjaim voltak. Ezért is, meg, mert akkor még nem volt kreditrendszer, egyéni vizsgarend, és a műszaki egyetemet ilyen szintű sport mellett nem lehetett megcsinálni, a nálam okosabbak azt mondták, próbáljam meg a közgázt. Ott el lehet vinni a tanulnivalót az edzőtáborba is, míg a rajztáblát nem.

– El is végezte az egyetemet, sőt, tanult tovább, úgy, hogy a neve előtt ma ott van a dr. előtag. 

– Mert amikor diplomáztam, Törőcsik Mária professzorom azt mondta, jó volt a szakdolgozatom, kezdjem el a PhD-t. Azért is, mert fontos a sport mellett az agymunka, a tanulás, de megtetszett a kutatás, meg a téma is, az atomerőmű és a társadalom kapcsolata, ami mindig érdekelt. Később pedig, mikor kommunikációs igazgató lettem, igazán hasznos volt, hogy tudományos mélységig ismerem ezt a területet.

– Mint friss olimpiai bajnok, 1992-ben azt mondta, most mindenki önt akarja majd megverni a bajnokságokon.

– Akkor még nem volt szinte minden héten nemzetközi verseny, mint most, mégis én voltam a világon a három legtöbb érmet nyert sportoló egyike. Ebben benne van, hogy hosszú volt a pályafutásom, a másik pedig az, hogy viszonylag eredményes voltam. Nem tudtam mindig nyerni, a judoban kevés az olyan mindig nyerő állócsillag, mint a legendás francia srác, Riner  Teddy,  de ha végiggondolom, a 88-astól a 2008-asig mind a hat olimpiának olimpiai bajnokát pályafutásom során le tudtam győzni. Világbajnokságokat is nyertem, de a sérülések engem is elértek, és 2005-ben, bár még akkor is világkupákat nyertem, abbahagytam az élsportot. Családot alapítani, gyermekeket nevelni, úgy, hogy közben járom a világot, nem szerettem volna. Feleségemmel három gyereket terveztünk, ezért, bár jártam edzeni, 2009-ig már csak hobbistaként versenyeztem. Élveztem, hogy tudok küzdeni, örömjáték volt, ami már nem tétre ment. 

– Közben már dolgozott is, természetesen az erőműben.

– Megismertem, megtanultam, amit csak lehetett, s ennek később, kommunikációs igazgatóként igazán hasznát vettem.

– Tizenegy és fél éve tölti be ezt a posztot, és megállja a helyét. Mi lehet ennek a titka?

– Az, hogy jó emberek vesznek körül, és hogy mindig egy csapat része tudtam lenni. Csapat nélkül egyéni sportolóként sem ment volna, és nekem az volt a szerencsém, hogy jó csapatba kerültem a sportban, meg a doktori iskolán is. Nagyon jó emberek vettek körül, az iskolában Törőcsik Mária, aki észrevette, hogy lehet velem valamit kezdeni, itt pedig, amikor dolgozni kezdtem, akkor Kováts Balázs szárnyai alá kerültem. Sportvezetőként tanultam Süli Jánostól, Hamvas Istvántól. Mindig volt olyan ember a környezetemben, akitől megtanultam valamit. Az én erősségem pedig az volt, hogy észrevettem, kitől, mit lehet tanulni. Itt pedig, a látogatóközpontban, sikerült egy jó csapatot alkotnom. Valószínű, ezt édesapámtól örököltem, ő volt ilyen csapatépítő, a barátaival, a családjával. Nekem is a legnagyobb örömet nem az okozta, amikor egyedül nyertem, hanem amikor azt meg tudtam osztani. 

– A munkája az erőműben a kommunikáció irányítása...

– Az atomerőmű működéséhez szükség van technikai háttérre, biztonsági, és gazdasági feltételekre, és ezekkel egyenrangú a társadalmi elfogadottság. Ha az ország helyzetét nézzük, itt az atomenergia kulcskérdés, ha a világot nézzük, akkor pedig a globális felmelegedés elleni harc is az. Ezért én azt érzem, hogy a mi munkánk küldetés. Évente negyvenezer látogatót fogad a múzeum és a látogatóközpont. Kováts Balázs volt az elődöm és a mentorom, és az ő elve volt a nyitottság. Ezt visszük tovább. Alapelvünk, hogy nincs tabu. Bárki jöhet hozzánk, akár az atomerőmű ellenzője is. Fogadjuk, bármit megmutatok neki, és bármit megkérdezhet, kérdéseire megkapja a választ. És mikor látják, hogy itt nincs susmus, homály, még az ellenzők véleménye is változik, az ellenszenv tompul, vagy semlegessé válik, akár pozitív lesz a véleménye az atomenergiáról. Mikor csoportot fogadunk, azt kértem tőlük, hozzanak minket zavarba, tegyenek fel nagyon kellemetlen kérdéseket, és mi tudni fogunk válaszolni. Vagy ha nem, akkor az egy olyan kérdés volt, amelynek utána kell néznünk.  

– Térjünk vissza a sportra. Dr. Kovács Antal hivatalos a Prima Primissima díjosztó gálára. Sport terén a legjobbaknak járó díj várományosa. A másik két sportember dr. Faragó Tamás vízilabdázó és Fábián László öttusázó. 

– Olimpiai bajnok vagyok, de még mindig furcsa, hogy itt a Prima Primissima díjnál én is abba a körbe tartozom, amelybe Faragó Tamás is. Tamás nekem egy ikon, gyerekkoromban az elsők egyike volt a sporttal kapcsolatban az ő neve. Ő az a vagány csávó, aki vállalt, és megoldott kiélezett helyzeteket, és aki emellett tanult.

Személyes élményem, hogy az olimpia után, mikor a Hegyalja úton megálltam a piros lámpánál, ő éppen mellém ért.  Azt se tudtam, hogy egyáltalán ismer engem, még friss olimpiai bajnok voltam. Ő kiugrott, feltépte az ajtót, megölelgetett, mondta, hogy nagyszerű srác vagy fiam, visszaült és elment. Szenzációs egy fickó. Nekem az, hogy vele, meg Fábián Lacival egy platformon vagyok, egy fantasztikus dolog. Hogy hármunk közül Faragó Tamás lesz a Prima Primissima díjas, nekem nem kérdés. Ha nekem kéne szavazni, én rá adnám a voksomat. Az, hogy jelölt lehetek, hogy egyáltalán felmerült a nevem, nagyon nagy megtiszteltetés, és az, hogy Fábián Lacival, pláne Tamással együtt, ez már több, mint amit valaha is gondoltam magamról.
                         ***
Eddig tartott a beszélgetés Pakson. Tudom, láttam, hogy őszintén mondta, ő Faragó Tamásnak adná a díjat. Én mégis azt szeretném – és gondolom ebben nem vagyok egyedül –, hogy idén a magyar Sport Prima Primissima díjasa inkább Atom Anti, dr. Kovács Antal legyen. Ha a tudós zsűri netán nem így dönt, akkor is lehet ő is legjobb Prima Primissima, mert van egy közönségdíj, amelyet az kap, akire november 29-én éjfélig telefonon a legtöbben szavaznak.