2024.01.01. 12:51
Megvenné Szoboszlait a tolnai csapatnak egy helyi tanár
Nem kisebb tervvel állt elő a tolnai Rottler Antal, minthogy megvenné az Év Sportolója díjra is esélyes Szoboszlai Dominikot a helyi futballcsapatnak.
Archív fotó: TN
A Tolnai Szent István Katolikus Gimnázium matematika-kémia szakos tanára erről a Facebookon írt bejegyezést. Mint fogalmazott: kiszámolta, hogy ha havi hatvanezer forintot tenne félre, akkor negyvenezer kettőszáz hetvennyolc év után össze is jönne az ehhez szükséges pénze. A Liverpool csapatában játszó Szoboszlai értéke jelenleg hetvenöt millió eurón, vagyis átszámítva nagyjából huszonkilenc milliárd forinton áll.
A humortól egyáltalán nem mentes bejegyzésben Rottler Antal azt is megjegyezte, hogy 2024. január elsején el is kezd gyűjteni a cél érdekében.
A pedagógus egyébként gyakran oszt meg érdekes, vagy éppen vicces, matematikával és kémiával kapcsolatos bejegyezéseket a közösségi médiafelületeken. A főként fiatalok által használt Tik-Tokon például Szenzor Antal néven működtet fiókot, ahova rendszeresen posztol maga által készített videókat. Ott már közel tizenötezren követik őt.