2024.02.14. 11:30
A restaurátor, aki tajtékpipákat gyűjt
A nyolcvanadik életévében járó Bucsányi Kálmán 1962-ben került a megyei múzeumba. Az ismert restaurátor sok emlékezetes ásatásnál jelen volt, s emellett a múzeum, a szakmafejlődés történetét is ismeri. Emellett sportol, máig részt vesz veterán atlétikai versenyeken.
Bucsányi Kálmán gyűjteményének érdekessége a pipa alakú tokban lévő pipa (A szerző fotója)
– Amikor felnőtt, a háború után, nem a restaurátor pálya vonzotta az ifjúságot. Hogyan került ebbe a szakmába?
– Valóban kevesen voltunk – mondja Bucsányi Kálmán –, 1962-ben kezdtem a megyei múzeumnál, ahol akkor összesen négyen dolgoztunk. Egy régész, egy néprajzos, egy gazdaságis meg én. (Andrásfalvy Bertalan nem sokkal korábban ment el Szekszárdról Pécsre.) Idővel aztán kialakult az ideális, harminc fő feletti létszám. Egyébként az én utam se egyenesen vezetett ide, mezőgazdasági középiskolában érettségiztem, aztán váltottam, elvégezve a képzőművészeti főiskolán a restaurátor szakot. Akkortájt végzett Farkas Pál is, a szekszárdi Szent István-szobor alkotója a szobrász szakon.
– Azt mondják: amit egy múzeumban látunk, az a teljes gyűjteménynek csak a töredéke. Igaz, hogy az anyag nyolcvan százaléka raktárakban van?
– Inkább a 90-95 százaléka. Részben épületen belüli tároló helyiségekben, részben Faddon. Sok a probléma a tárolással, hisz többnyire nem klimatizált raktárakról van szó, magas a páratartalom, tenyésznek a gombák, nem ideálisak a körülmények. Az állagmegóvás a szervesanyagoknál és a fémtárgyaknál a legnagyobb probléma. De hozadéka is volt a raktárba szállításnak. Az egyik helyen benéztem a padlás padozata alá, és találtam egy csodálatos párbajpisztoly-készletet. Be is került a kiállítási anyagba. Ez ritkán fordul elő. Ha valaki beszolgáltat valamit a múzeumnak, szeretné azonnal látni, kiállítva. Ez nem így működik. Csak a leginkább korjellemző, egyedi tárgyak kerülnek a közönség elé.
– Melyek voltak a legemlékezetesebb munkái?
– Főleg kerámia- és fémtárgyak restaurálására specializálódtam. Az M9-es építését megelőző régészeti feltárás során előkerült egy népvándorláskori sírból egy összecsukható, fémvázas római szék, díszítő elemekkel. (Mint a mai horgászszékek.) Erről el kellett távolítani a rárakódott oxidréteget. A kibontása, konzerválása közel egy évet vett igénybe. Óvatosan dolgozunk mindennel. A restaurálás alapkövetelménye, hogy a visszaállítás lehetősége megmaradjon. Nagy munka volt a Bogyiszlói útnál talált avarkori kemence helyszíni konzerválása, daruval való kiemelése és szállítása is. Egy kétszázmázsás tömb megmozgatásáról volt szó. A dunaföldvári mamutcsontváz kiegészítése is fontos momentuma volt a pályámnak. Egy gyöngyösi lelet alapján öntöttük ki gipszből a hiányzó lábszárcsontot.
– Mikor visszavonult, nem hiányzott a munka, amit évtizedeken át csinált?
– Hiányzott, de nem jelentett törést, mert valamivel mindig foglalkoztam. Hol a tajtékpipagyűjteményemmel, hol a családi címerünk megmintázásával, ami felkerült a cserépkályhánkra. Nem vagyok egy helyben ücsörgő alkat. És a sport is sokat jelentet. Dobóatlétaként máig járok veterán versenyekre.
Apja az érsekség gazdatisztje volt
Bucsányi Kálmán 1944-ben született Szekszárdon. Apja gazdatiszt volt a kalocsai érsekségnél, ezért ő is mezőgazdasági pályán indult. A palánki középiskolában érettségizett 1962-ben, de váltott, és 1975-ben restaurátor diplomát szerzett Budapesten. Ekkor már a megyei múzeumban dolgozott, onnan ment nyugdíjba 2004-ben, mint főrestaurátor, de még ráhúzott nyolc évet. Házas, két gyereke és négy unokája van. Sportol, dobó atléta – gerelyhajító és diszkoszvető –, veterán versenyeken máig részt vesz. Volt szőlője is, de azt már átadta az egyik unokájának. Soha nem dohányzott. Ezt tudva, meglepő a hobbija: tajtékpipákat gyűjt. A kollekciója huszonöt, szépen restaurált darabból áll. Felmenői a kalocsai érsekséghez kötődő munkákat, hivatalokat láttak el. Családi címerük is van, mely a cserépkályhájukon látható.
