2024.02.29. 07:30
Kapcsolati hálózatot építettek a fiatalok – videó
Szekszárdon tartották meg idei első kapcsolatépítő programjukat a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) tagjai. A "networkingre" az egész országból érkeztek, természetesen főként vállalkozók. A helyszínválasztás nem volt véletlen. A paksi származású Dr. Barta Anita ugyanis, nem csak a FIVOSZ Tolna vármegyei vezetője az idei esztendőtől, hanem egyben a szervezet Mobilitás Bizottságának az elnöke is.
Szekszárdon, a Bodri Birtokon tanácskoztak az ország fiatal vállalkozói (Fotó: Makovics Kornél)
A szakmaközi konferencia helyszínéül a Bodri Birtokot választották a szervezők. A délutántól kora estig tartó konferencia során az autóiparban érdekelt vállalkozások, valamint főként kommunikációval foglalkozó cégek képviselői tartottak előadásokat. Barta Józsefnek, a Barta Cégcsoport alapítójának az előadását követően Nánai Balázs, a Magyar Suzuki Zrt. képviseletében vázolta fel a járműgyártó vállalat hazai és nemzetközi jövőképét.
Mózsa Ferenc a mesterséges intelligenciáról tartott előadást, de Tordai István műsorvezető is ott volt a felszólalók között. A rendezvényen több, mint hatvan meghívott vendég vett részt.
A mostani találkozónak biztosan lesz még folytatása Tolna vármegyében. Hagyomány ugyanis, hogy a FIVOSZ ősszel egy héten át tartó, valamennyi megye bevonásával zajló programsorozatot szervez. Dr. Barta Anita pedig azt mondta portálunk érdeklődésére, akkora is készülnek rendezvénnyel az országnak erre a részére.
Kapcsolatépítő programot szervezett Szekszárdon a FIVOSZ
Fotók: Makovics KornélA FIVOSZ 18 évvel ezelőtt alakult meg azzal a céllal, hogy összefogja a gazdaság iránt érdeklődő 18-40 év közötti vállalkozókat, a gazdaság iránt érdeklődő magánszemélyeket.