Harminckét éven át szolgálta a hazát Maller Béla

Tavaly emléklappal köszöntötte kilencvenötödik születésnapja alkalmából Maller Béla nyugállományú ezredest a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök. A tisztes korú hadfi, aki harminckét éven át szolgálta hivatásos katonaként a hazát, a napokban hunyt el. Ismert személyiség volt lakóhelyén, és azon túl is, a közéletben is szerepet játszott, egykoron képviselőként is tevékenykedett Szekszárd önkormányzatában.

Szeri Árpád

Maller Béla már civilben. Ismert és kedvelt személyiség volt (Fotó: Facebook)

Élettörténetének kezdeti szakasza afféle „fiú Árvácska”-sorsot mutat. Mint azt visszaemlékezéseiben megírta, 1927. december 21-én született Budapesten, házasságon kívül. Rögtön állami gondozásba került, akkor ezt az intézményt menhelynek nevezték. Gyermekkorában különböző családokhoz került, gazdáknál szolgált otthon és a földeken. Az egyik családnál fő feladata a tehenek legeltetése volt. „Ilyenkor reggelire és ebédre két szelet zsíros kenyeret kaptam. Többször előfordult, hogy Kati lányuk elvette tőlem a kenyeret, szétnyitotta és azzal a kijelentéssel, hogy minek neked ennyi zsír, annak egy részét lekaparta” – idézte fel a gyermekkori időszak kellemetlen élményét, a tartós éhezést.

Az 1945-ös év számára sorsfordító volt. Megnyílt előtte a vágyott tanulás útja. Katonai iskolába jelentkezett és 1949-ben a Magyar Néphadsereg tisztje lett. Immár fényes egyenruhában látogatta meg a vele egykoron durván bánó családot. De nem tett ellenükre semmit.

Magyarnak születtem, magyar az anyanyelvem

Az elkövetkező évtizedekben több helyszínen is szolgált, majd 1976 és 1983 között Szekszárdon, mint a Tolna Megyei Hadkiegészítő és Területvédelmi Parancsnokság vezetője volt. Nyugdíjazása után visszatért a fővárosba, majd 1988-ban, családi okok miatt, újfent Szekszárdra költözött, immár véglegesen.

„Magyarnak születtem, magyar az anyanyelvem” – írta. „Szeretem a hazámat, Magyarországot, melynek földje rövidesen örökre befogad, de aggódom is jövője iránt...” Majd személyes hangra váltott: „Tudom, hogy lányomnak, Mónikának, családjának, unokáimnak fájdalmas lesz, hogy nincs többé apa, nagypapa, de minden megy tovább, mindenki éli tovább a saját életét. Kedves páromnak, Piroskának – aki bearanyozta életem alkonyát – lesz a legnehezebb, aki megint egyedül marad. Hiába, mindenkinek tudomásul kell venni az élet rendjét.”