Hajdan

2024.03.15. 09:00

Ítéletet hirdetett a megyei bíróság a pincehelyi szurkáló ügyében

Hajdan című sorozatunkban ismét visszatekintünk a régmúlt idők érdekességeire, fontos eseményeire Tolna vármegyéből.

Szeri Árpád

Képünk illusztráció

Forrás: MW

60 ÉVE megyeszerte gondot okozott a visszatérő hideg idő és az azzal járó hóesés. „A dombóvári vasutasokat komoly erőpróba elé állította a nagyarányú havazás és a szélvihar” – írta a Tolna Megyei Népújság 1964. március 8-i száma. „A személyvonatokkal nem volt komolyabb probléma, csak az éjszakai budapesti vonat késett, de a tehervonatokat délelőtt nem tudták időben elindítani. A gyönki busznak a Diófási-csárda és Kölesd közti szakasz járhatatlansága miatt meg kellett változtatni útirányát és Szedresen keresztül jönni, így 60 perc késéssel érkezett.”

60 ÉVE országos kirakodó- és állatvásárnak adott otthont Szekszárd. „Különösen nagy felhozatal volt malacokból és süldőkből, bár aránylag drágán, 1200-1400-1500 forintért adtak egy pár választási malacot” – tekintette át a keresleti-kínálati helyzetet a Tolna Megyei Népújság 1964. március 10-i száma. „A hat-nyolc hónapos süldőknek pedig 1500-1600 forintra mondták az árát. Az üszők kilónként 12 forintért, a borjak darabonként 1700 forintért, igáslovak 5300-6500 forintért cseréltek gazdát, jól tejelő borjas tehenet, borjával együtt nyolcezer forintért kínáltak a vevőknek.”

60 ÉVE ítéletet hirdetett a megyei bíróság a pincehelyi szurkáló ügyében. R. J. a település italboltjában garázda módon viselkedett, verekedett és két személyt is életveszélyesen megsebesített a késével. „R. J. már nem először áll bíróság előtt, legutóbb rablásért volt elítélve” – mutatta be a delikvens előéletét a Tolna Megyei Népújság 1964. március 6-i száma. „Bűnösnek találták több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt és 7 évi börtönre ítélték.”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában