2024.04.30. 07:11
Ez ám a jó hír: Indítják a szekszárdi szökőkutakat
Hétfőn megkezdték a szakemberek az indítás előtti utolsó ellenőrzést. Ez azt jelenti, semmi akadálya annak, hogy a szekszárdi szökőkutak még a héten megkezdjék sokak által várt működésüket.
Kollégánk, Dahud Emil már a hét első munkanapján megcsodálta a Liszt Ferenc tér látványosságát. A szekszárdi szökőkutak kedden kezdik meg működésüket. (A szerző fotója)
Örömteli látvány fogadta azokat, akik hétfőn délelőtt elsétáltak szerkesztőségünk épülete mellett: üzembe állították a Liszt Ferenc téren található szökőkutat.
Várhatóan kedden indulnak el a szekszárdi szökőkutak
A szakemberek már az indítás előtti utolsó simításokat végzik a városban található szökőkutakon. A munkával várhatóan még hétfőn, legfeljebb kedden végeznek, így a hét második munkanapján már valamennyi látványosságban gyönyörködhetnek majd a helyiek és a turisták. Szekszárdon összesen hét szökőkút található. A Béla király téren kettő, és ugyanennyi a Garay téren, valamint egy-egy a Liszt Ferenc és a Szent István téren is áll.
Jó hír mindezek mellett idén ismét üzemel majd a Prométheusz Parkban található szökőkút is. Azt az alkotást az elmúlt hónapokban, a Zöld Város Program során teljesen felújították a szakemberek. A korábbi években komoly gondot okozott, hogy annak idején az eredeti tervek szerint úgy készült el a rendszer, hogy abban nem volt megoldott a víz forgatása. Ezt a problémát most orvosolták, ráadásul a meder korszerű szigetelést is kapott, így semmi akadálya, hogy a szökőkút a korábbinál sokkal gazdaságosabban üzemeltetve, egészen őszig működjön.
Szépek, de nem olcsók
Gyurkovics János, Szekszárd alpolgármestere korábban arról számolt be portálunknak, addig amíg "csak" hat szökőkút üzemeltet a tolnai vármegyeszékhelyen, a működtetésük havonta 1,1 millió forintra rúgott, az áram díja éves szinten pedig 1,2 millió forint kiadással terhelte a város büdzséjét.
Ezek a számok idén várhatóan még tovább emelkednek majd, hiszen – bár a rendszer korszerű – az eddigi látványosságok mellett újra üzemel majd a már említett, a Prométheusz Parkban található szökőkút is. Mindezek mellett a köztéri berendezéseket folyamatosan karban is kell tartani, ami szintén nem olcsó: 2022-ben 3,1 millió forintot fordítottak erre Szekszárdon.
Szekszárd esetében egyébként fontos kiemelni, hogy a településen működő szökőkutak nem ivóvízzel működnek, így a városháza munkatársai mindenkiről azt kérik, ne igyanak azokból még a nyári rekkenő hőség idején se.