2024.06.08. 07:00
Orbán Attila: A politikában a keresztény értékek képviselőjévé akartam válni
Orbán Attila úgy véli, hogy a lelki megnyugvás, a békére való törekvés a fejlődés alapja.
Orbán Attila lelkészként került a politikába, a kereszténység és a keresztény értékek adják az élete alapjait
– Gyorsan változó világban élünk, napi szinten érezzük, hogy olyan változások mennek végbe, amelyekre korábban akár több évszázad állt rendelkezésre – mondja motivációjáról Orbán Attila, a Tolna Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke. – Mindig szinte azonnal dönteni kell, hogy milyen irányba induljunk el, éppen ezért fontos olyan értékek nyomán élni, amik kipróbált értékek. Ezért akartam a politikában a keresztény értékek képviselőjévé válni. A KDNP Tolna megyei vezetője szerint ezekre az értékekre kell építeni úgy a mindennapokban, mint a politikában. Szerinte ebben a tudatos életmódnak nagyon nagy szerepe van.
– Az ember életútja, a személyes bizonyságtétel nagyon fontos. Ez a jó példa, legfőképp a gyerekek számára, hiszen ők nem azt nézik, hogy mit mondunk, hanem azt, hogy mit teszünk, s nekünk kötelességünk jó példával elől járni. Az evangéliumban az szerepel, hogy nem lehet egyszerre két urat szolgálni: nem lehet egyszerre Istent és a pénzt is szolgálni. Ha az ingzsebben hordjuk a pénzünket, akkor tulajdonképpen a szívünkhöz legközelebbi helyen tartjuk azt, holott az a hely a család helye lenne.
– Ahol a kincsed, ott a szíved is, ezt mondja a Biblia – teszi hozzá.
Orbán Attila szerint minden társadalomnak elősorban lelki megújulásra van szüksége
Úgy véli, ha lelkileg rendben vannak az emberek, akkor a fejlődés jön magától.
– Minden a lelki békével, a megnyugvással kezdődik. Ha megtaláljuk a lelki békességet, a boldog kiegyensúlyozott létet, akkor el tud indulni egyfajta fejlődés. Nagyon igaz ez a fiatalok esetében. Fontos lenne, hogy a családok együtt maradjanak, ezzel elkerülve, hogy végső soron valahol mindkét fél jogfosztottá váljék. Az igazi gazdagságot nem a pénz adja, hanem a kiegyensúlyozott, békés élet, ami magával fogja hozni a fejlődést is.
A Tolna Vármegyei Önkormányzatnak fontos szerepe van abban, hogy ezt a kiegyensúlyozott életet több területen is megalapozza. – Nagyon szép helyen élünk, sok értékünk van, ebben megelégedést és megnyugvást találhatunk – mondja az alelnök.
A Tolna Vármegyei Önkormányzat egyik feladata a vármegye területfejlesztési irányelveinek kialakítása, illetve azok koordinációja. Orbán Attila szerint egy-egy fejlesztést, beruházást úgy kell megvalósítani, hogy az az itt élőket szolgálja és nem fordítva.
– Ez egy biztonságos és nagyon sokszínű, jó adottságokkal rendelkező megye. Ezt nemcsak fejlesztésekkel, de az indentitástudattal is erősíteni kell – mondja, hozzátéve, hogy ennek eszköze a Tolna Vármegyei Értékek Napja című, idén már jubileumi korba lépett rendezvény. Az eseményt évről évre más-más Tolna vármegyei településen szervezik meg. Ez nem csak a megyei fejlesztési elképzelések megvitatására ad lehetőséget, hanem arra is, hogy az itt található 109 település megmutassa egymásnak különlegességeit.
A jövőre nézve úgy gondolja, hogy bizakodóak lehetünk. Határozott elképzelések és szilárd erkölcsi alapok mentén kialakult döntésekre van szükség a vármegyében. Ez megalapozza azt a fejlődést, amely biztonságos, kiegyensúlyozott életet ad minden itt élő számára.
Orbán Attila Erdélyben, Brassó megyében született és Apácán, Apáczai-Csere János, a nagy erdélyi magyar pedagógus, filozófus, teológus szülőfalujában nőtt fel. Fiatal korától érdekelte hitélet és az, hogy ezt miként lehet közösségi élménnyé tenni. Tizenévesen fogta össze először a helyi fiatal közösséget, csaknem száz fős ifjúsági csoportot vezetett azért, hogy közvetítse a keresztény értékeket. Minden nyáron dolgozott, ez alapozta meg életében a munka szeretetét és vált számára természetessé a jól elvégzett munka öröme.
A középiskola elvégzését követően teológiát tanult Kolozsváron és Nagyszebenben, majd Hamburgban. Miután végzett, több helyen szolgált lelkészként, aminek keretében feleségével és gyermekeivel Dél-Afrikát is megjárta. Mint mondja, Dél-Afrika a kontrasztok országa: a legmodernebb világ és kőkorszaki körülmények ötvözete, ahol nagyon erős a tradíció. Dél-Afrikából Tolna megyébe, Szárazdra vezetett az útja, majd néhány év után polgármesternek választották. Innen egyenes út vezetett a megyei önkormányzat közgyűlésébe. Jelenleg a FIDESZ-KDNP Tolna vármegyei listavezetője. Feleségével és hat gyermekével Pakson él.
Önkormányzati választások 2024
- Átvették megbízólevelüket a vármegyei közgyűlés tagjai
- Átvették megbízóleveleiket a választások győztesei (videó)
- Bátaszéken is átvették a megbízóleveleiket
- Szociális és egészségügyi területen segíti a közgyűlést dr. Bali Ildikó
- Köszönetet mondott Pincehely újraválasztott polgármestere